Helyi Hírek
Flórián napján indult a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság - az országban egyedülálló - lakosság számára ingyenes kézi tűzoltó készülék ellenőrzési akciója. A több napos program során a lakosság felülvizsgáltathatja az otthonaikban, személygépjárműveikben elhelyezett készülékeket, amelyek használatával nagymértékben javul az otthonok, járművek tűzvédelme.
Nyílt nap vár bennünket a Kistérségi Járóbetegellátó Intézményben szűrésekkel, vizsgálatokkal tanácsadásokkal, május 13-án, szombaton délelőtt. Az intézményvezető dr. Kisimre László arra kéri Barcs és környékének lakóit, hogy szánjanak legalább fél órát egészségükre és vizsgáltassák át magukat.
Fejlesztésre nyújtott be pályázatot a barcsi Városi Könyvtár, tájékoztatta szerkesztőségünket a Dráva Hullám vendégeként az intézmény vezetője. Sziács Lászlóné elmondta, a könyvtár intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztés során eszköz és bútor beszerzést céloz meg.
Dalos találkozó lesz Barcson, Csurgó, Nagyatád és Barcs kórusainak részvételével! Még az 1990-es években - az azóta elhunyt - csurgói Peperő Gyula karnagy álmodta meg a „három város találkozót”, és az ő emlékének is eleget téve, évről-évre találkoznak egymással az énekkarok.
Nemrég érkeztek haza hatalmas élményekkel Belgiumból a Széchényi Ferenc Gimnázium tanulói. Az iskola több tanulója egy hetet töltött az országban egy nemzetközi csereprogramnak köszönhetően. A Geel-i iskolával már több mint 15 éves kapcsolata van a barcsi gimnáziumnak, a belga diákok februárban élvezték a barcsiak vendégszeretetét, most a gimi tanulói utaztak.
Immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Nárcisznapot Babócsán május 13-án. A program hagyományokhoz híven most is ünnepi kivonulással kezdődik a Basakertbe 10.30-tól, a Városi Fúvószenekar és a barcsi Vénusz Mazsorett Csoport műsorának kíséretében. A rendezvényen idén is lesz pálinka és főzőverseny, hagyományőrző csoportok és a babócsai iskolások adnak műsort, a barcsi társastáncosok is színpadra lépnek, lesz lovasbemutató, a Szent László Lovagrend tagjai harci jelenetet és íjász bemutatót tartanak, sztárvendégként pedig Jolly és Suzy, Magyar Rózsa és este a Retro Mode zenekar szórakoztatja a közönséget.
Biokertészeti előadássorozat indul Barcson a Művelődési Központban. Az első rendezvény május 23-án kedd este, 6 órától várja majd az érdeklődőket. Az előadáson hasznos növényvédelmi tanácsokat hallhatnak az egybegyűltek, a vegyszerek, műtrágyák és ásás nélküli termesztésről, a gombás betegségek és kártevők elleni védekezésről, emellett számos az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket.
A Somogyi Vadászhölgyek Klubja és a Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma a 2017. évi Somogy Megyei Vadásznap alkalmából rajzpályázatot hirdet általános iskolás tanulók számára „Mesél az erdő” címmel. A versenyre két kategóriában várják az alkotásokat, az alsó és felső osztályos tanulóktól, akik tetszőleges technikával készíthetik el a rajzokat.
Németh Zsombor képviselheti Barcsot az országos biológia versenyen. A Dráva Völgye Szakgimnázium diákjai közül többen remekeltek a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny megyei döntőjén.
Flórián napján, azaz ma indul a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság - az országban egyedülálló - lakosság számára ingyenes kézi tűzoltó készülék ellenőrzési akciója. Barcson május 10-én ellenőrzik díjmentesen a háztartásokban tartott készülékeket reggel 9 és 15 óra között.
Jövő hónap végén Barcson rendezi meg a Nemzetközi Duna Napot a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A június 29-i program megnyitóját a határfolyón, egy uszályon tartják majd.
Tárcsán és roston sült vaddisznó csülök, valamint horvát szirom kalács készült a Gasztroangyal barcsi forgatásának második napján. A Kárpát-medence legszebb helyeit és legjellegzetesebb ételeit bemutató televíziós produkció két napra Barcsra költözött.
A június 10-én tartandó megyei vadásznapra érkezik sztárvendégként Köteles Leander és zenekara, a Leander Kills. A 2015-ben alakult metal-csapat a korábbi formáció feloszlása után csapott újra a húrok közé és tavaly jelentkezett első lemezével.
Több kiemelkedő eredményt is elhoztak a Somogy Megyei Zeneiskolák XXIX. Kamarazenei Találkozójáról a Barcsi Vikár Béla Zeneiskola növendékei.
Hárommillió forint feletti összeggel támogatja a megye általános iskolásainak osztálykirándulását idén a Somogy Megyei Önkormányzat. A Szülőföldem Somogyország program keretében több mint 1500 diák ismerkedhet meg értékeinkkel – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Biró Norbert.
Remekelt korcsoportjában a barcsi Tóth József a 11. nemzetközi fúvósversenyen Csehországban, egyedüli magyar dobogósként hozta el a legjobbnak járó díjat a 2. korcsoportban.
Közel nyolcszáz méteres zenés menetoszlop vonult végig Barcson május elsején, a nosztalgikus esemény zenés ébresztővel párosult.
Megkezdte második szezonját a Dráván a Jégmadár, azaz a barcsi sétahajó, amely a május elsejei, első útján is több száz utast szállított. A hajózáshoz a vízszint most megfelelő, bár ha az alacsony vízállásnál kellett volna kezdeni a szezont, az sem lett volna probléma, csak módosítani kell ilyenkor az útvonalat - mondta el a hajó kapitánya.
Hatalmas zakót könyvelhetett el az FC Barcs a tabellát vezető Somogysárd csapatától a szombati játéknapon.
Kiemelt arany minősítést szereztek a barcsi borókások a hétvégén. Podpácz Beáta és Kirch Zoltán vezette tánccsoport a régi nagy sikerekre emlékeztet.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!