Nincs „kutyavilág” a barcsi menhelyen

Kisállat menhelyen

A mai napig mintegy 500 kutyának kerestünk szerető gazdát, miközben a gondozott állatlétszám folyamatosan eléri a 70-80 darabot; évente mintegy 50 kutyának találunk új gazdát – közölte viktorpusztai látogatásunkkor Jeki Gabriella, a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület elnöke.

Az egyesület 2004-ben alakult, és Barcs Város Önkormányzatával összefogva a viktorpusztai telephelyű állatmenhelyet üzemeltetjük – mondta Jeki Gabriella. A civil szervezet a talált, vagy befogott kóbor ebeket két hetes karanténozás után leféregteleníti, vakcinázza, lehetőség szerint ivartalanítja, majd gazdát keres nekik. A jelenleg is hatályos törvény szerint 2010 júliusa óta mikrocsippel látják el őket.

A közelmúltban nem egészen egy hét leforgása alatt tizenkilenc kiskutyát találtak a barcsi önkéntesek. A kölyköket a Rákóczi és a Latinka utcákban dobálták be az udvarokba. Volt olyan ház, ahová egyszerre hatot. Ma azonban már jól vannak és gazdira várnak a viktorpusztai menhelyen.

- Idén drasztikusan megnőtt a kitett kölyökkutyák száma, egy-egy ilyen esetben egy egész alomnyi kölyökkutya kerül be a menhelyre - Biczák Balázs menhelyvezető, majd hozzátette: Ez több okból is nehézségeket okoz. Egyrészt a kölykök táplálása speciálisabb étrendet kíván, több vitaminra és erősítő tablettára van szükségük, az immunrendszerük még nem elég erős és szükség van a megfelelő oltásokra, féregtelenítésre és mikrochipekre. Csak ezután kerülhetnek az örökbe fogadható kutyák listájára.

Rendezvényeken, programokon veszünk részt, előadásokat tartunk az állatvédők munkájáról, az állatok gondozásáról, és a menhely állatorvosa szolgált ingyenes tanácsokkal a hozzánk forduló gazdiknak – teszi hozzá az elnök. - Megmutatjuk, hogyan mekkora felelősséggel jár egy állat, hogyan kell a kutyákat gondozni, betanítani, miért fontosak a védőoltások és megismertetjük a jövő generációval a mikrochipezés folyamatát és az egyedi megjelölés fontosságát is.

A menhelyen az önkormányzat segítségével, közhasznú munkások segítik az önkéntesek munkáját, akik takarítási naplót vezetve teszik rendbe a kenneleket, a kifutókat és a menhely teljes területét, miközben igyekeznek foglalkozni az állatok „lelkével” is, szeretettel gondoskodnak róluk.

Így tették ezt Lufi esetében is. A másfél éves keverék eb egy komoly operáción esett át. A pár hete talált kutya bal mellső mancsát ugyanis valaki vagy valami félig levágta. Az állatorvos a teljes amputáció mellett döntött, ezért Lufi most három lábbal, de láthatóan nagyon vidáman várja az új gazdáját.

/P.R./

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!