Helyi Hírek

Eztán Nemeskisfaludon is megáll majd a Budapest-Barcs közvetlen buszjárat – közölte a menetrend módosulása kapcsán a Dél-dunántúli Közlekedési Központ.

Hétfőn indul az újabb zöldhulladék-gyűjtés. Az utcák szerinti beosztás megtalálható a barcs.hu oldalon. A lakók a zöldhulladék gyűjtése során a nyesedéket, kaszálékot készíthetik ki házaik elé a szállítás napján reggel 6 óráig.

Ma befejeződik az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásról szóló értesítők postázása. Azoknak, akik még nem nagykorúak, de az október 13-ai választásig betöltik 18. életévüket, ugyancsak most kell megkapniuk az értesítőt. 

Egyik barcsi általános iskolában sem lesz külön tankönyvosztás, a diákok a tanév elején kapják meg a térítésmentes csomagokat. Idén minden általános iskolás és középiskolás diák ingyen tankönyvcsomagot kap.

Újabb gyermekgyógyász érkezik Barcsra, így már kedden is lesz gyermekgyógyászati szakrendelés a Kistérségi Járóbetegellátó Központban – tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.

Az október 13-ai önkormányzati választáson átjelentkezéssel szavazók nem a lakóhelyük, hanem a tartózkodási helyük jelöltjeire szavazhatnak, ez pedig azt jelenti, hogy az országgyűlési választással ellentétben nem lesznek "utazó voksok". 

A történelem nagyjai közül többen a feledés homályába vesztek, de amíg magyar ember él, addig Szent István neve fennmarad – mondta a Szent István napja alkalmából rendezett ünnepi szentmisén Sass Rudolf.

Tűzvizsgálati eljárást indított a katasztrófavédelem Patkó Bandi fája ügyében, a fa életképességét a környezetvédők, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Sefag Zrt. munkatársai is vizsgálják majd.

Nem akart mindenáron egységet, de országot, államot akart – idézte fel Szent István munkásságát Karvalics Ottó, a városi ünnepség szónoka.

A kvalifikált munkaerőt foglalkoztató vállalkozások nagy része munkaerőhiányt tapasztal Barcson, így az újonnan betelepülők elvetik a barcsi megtelepedés ötletét – ez is olvasható abban az előterjesztésben, amelyet párthovatartozástól függetlenül egyhangúlag fogadtak el legutóbbi ülésükön a képviselők.

1500 vendéget regisztráltak a barcsi strand hosszú hétvégi programján vasárnap. Lipics István fürdővezető arról tájékoztatta a szerkesztőségünket, hogy a napközbeni programok több mint 1100 vendéget vonzottak vasárnap.

Még lehet jelentkezni az augusztusi vízitúrákra is a Dráva Zátony Egyesületnél és a BVSE Vízitúra Szakosztályánál a viziturabarcs.hu oldalon. A Drávára több túraszervező is hirdet evezéseket, az egynapos túrákat igény szerint indítják.

A szakmát tanulni vágyóknak ingyenes, akár munka mellett is végezhető esti képzéseket hirdetnek a Kaposvári Szakképzési Centrumhoz tartozó barcsi iskolák.

Barcsi gabonát is sikerült termesztetni az idei évben a liszthez, így nagyot lépett előre minőségben a Barcsi Malom.

Szeptember elejéig kell megválasztaniuk a helyi képviselő-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fővárosi, megyei közgyűléseknek pedig a területi választási bizottsági tagokat. 

Barcsi lisztből sütik idén is az új kenyeret az augusztus 20-i ünnepi szentmisére. A város lakói ekkor meg is kóstolhatják a barcsi kenyeret, amelyet a 8 óra 30 perckor kezdődő szertartás keretében áldanak és szegnek meg a római katolikus templomban.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet Patkó Bandi fájánál, amit csaknem 23 órán át oltottak a barcsi tűzoltók pénteken és szombaton. Egyes feltételezések szerint a fa mellé vagy hasadékába égő mécsest tett valaki, és ez okozhatta a tüzet.

Csaknem 23 órán át küzdöttek Patkó Bandi fájáért a barcsi tűzoltók. Péntek este kapták a riasztást, amely szerint ég a famatuzsálem.

Jövő szombaton, augusztus 24-én rendezik a Darányi Fogathajtó és Lovasnapot.

Erdőlátogatási tilalmat rendelt el időszakosan a Sefag Zrt. vadásztatás miatt. A cég tájékoztatása szerint augusztus 20. és szeptember 30 között 15 óra és reggel 9 óra között tilos vadászat miatt tilos az erdőlátogatás a középrigóci és lábodi vadászterületen.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!