Helyi Hírek

Varga László kaposvári megyés püspök négy plébános nyugdíjazásról, huszonöt diszpozícióról, valamint tizenegy felmentésről, illetve kinevezésről döntött.
 

A nemzetek Európáját a nemzetiségek teszik teljessé, mondta a barcsi Romanap megnyitóján Szászfalvi László. Az országgyűlési képviselő, mint fogalmazott, pont ezért vállalja el szívesen egy-egy nemzetiségi rendezvény védnökségét.

Egy év szünet után ismét megrendezte Heresznye önkormányzata a Dráva félmaraton futóversenyt, melyet Horvátországból, Viroviticáról érkezett futók tették nemzetközivé.
 

Tömeg ünnepelt Homokszentgyörgyön a hétvégén a XXI. falunapon. A rendezvényt a színpadi programok mellett az Offroad-csapat is színesítette, akik több tucat autót mutattak be. A dagonya és a gödör igazi kihívást jelentett idén is a műfaj kedvelőinek, a közönség borulást, mentést is láthatott élesben a szentgyörgyi gödörben a focipálya mellett.

A Tony Moreno számára készült egyedi Lincoln is bemutatkozott Barcson a veterán járművek találkozóján. Az Amerikában népszerű 56-os születésű jazzdobos számára egyedileg gyártották 1988-ban az öt literes, egyedi felszereltséggel készült limuzint, amely ma Molnár Zoltán tulajdona.

Földrészeken és korokon átívelő járműtörténeti utazásra várta a barcsiakat a Somogyi Veterán Járműbarátok Egyesülete Barcson. Amerikától Magyarországig több ország 23 autóját csodálhatták meg a Dráva parton sétálók.

A gasztronómiakapta a főszerepet az V. Barcsi Romanap délelőttjén. Tatai Ferenc, a Barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kérdésünkre elmondta: három héten át dolgozott a szervező csapat, a lelkesedésüknek köszönhető a rendezvény sikere.

Nem pihennek egész nyáron a Kaproncai Művészeti Iskola növendékei. Tánctáborok várják őket, intenzív gyakorlással.
 

Szülinapot ünnepeltek az úszótábor résztvevői a hét második felében, zárásként pedig ajándékot kaptak.
 

Információink szerint, szeptembertől újra Szélesné Krautner Éva vezeti a Kaproncai Művészeti Iskola barcsi csoportját. A beíratások is szeptemberben lesznek.
 

Új lakója van a Dráva Kapu Bemutatóközpontnak, egy rétisas. A fióka sajnos nem tud repülni, így most a röpdében gyógyul.
 

Gyűjtést indít az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy minél jelentősebb támogatást tudjon nyújtani a július 7-ei vihar károsultjainak Lakócsán.

Programokkal gazdagon tűzdelt futónapot tart Heresznye szombaton. A Barcsról 9 órakor a Polgármesteri Hivatal elől rajtoló félmaraton futóit is várják a heresznyei befutónál.

Remekelt párosban a darányi tehetség az ankarai Ifjúsági Európa Bajnokságon. Nagy Barnabás a válogatott tagjaként Gévai Péterrel együtt küzdött a török és német párosok ellen, majd csoportjukból az első helyen jutottak a legjobb 16 közé Törökországban.

Az 1900-as évekbe repíti vissza közönségét szombaton a Dráva Szabadstrand Barcson. 14 órától oldtimerek lepik el a folyó partját, veterán autó- és motorcsodákkal érkezik a Somogy Megyei Veterán Járműbarátok Egyesülete.

A 12 dalos Jó reggelt Magyarország! címmel megjelenő hanganyag a zenekar harmadik  lemeze, amely augusztusban kézzel fogható CD-ként is elérhető lesz.

Vasárnap ismét kifut a Jégmadár, a barcsi sétahajó a szokott időpontban, 14 órától indul. A hajózás rendje az idei évtől változott – tudatta a Barcsi Turisztikai Infopont.

Kedden, azaz július 16-án szünetel az ügyintézés a Barcsi Kormányablaknál – tájékoztatott a Somogy Megyei Kormányhivatal.

Bár június végén lejárt a határidő, az ellenőrzésekig még bírság nélkül bejelenthetik kutyáikat a barcsi ebtulajdonosok.

Kiszabadult Bóbitás és Koronás, a barcsi Életfát őrző két madár, vagyis elbontották az állványzatot a legújabb Darvas-mű elől.
 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!