Eltemették vitéz nemes békei Koós Ottó alezredest

A székesfehérvári Hosszútemetőben pénteken kísérték utolsó útjára vitéz nemes békei Koós Ottó alezredest, aki 104 éves korában, március 5-én hunyt el.
A katonai tiszteletadással rendezett búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök részvétüzenetét, aki szerint „minden nemzetnek szüksége van példaképekre, akikre felnézhet, hősökre, akik nem csak átélték a viharos XX. századot, de kitartásukkal és lelkierejükkel felül is kerekedtek a megpróbáltatásokon”.

A kormányfő rámutatott: vitéz nemes békei Koós Ottó életét és gondolkodását mindvégig ludovikás neveltetése határozta meg, hiszen a fronton és a hátországban egyaránt becsülettel szolgálta hazáját. Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke a kormányfői levél felolvasása után emlékbeszédében azt mondta: „Ottó bátyám” a legidősebb, a legtöbbet látott, a legtöbbet szenvedett ember volt. Tőle csak tanulni lehetett: „megtanulni, hogy mit is jelent a hazaszeretet, hogyan is kell az embertelenségben is embernek maradni, hogyan kell szót érteni másokkal – tette hozzá.

Vitéz nemes békei Koós Ottó 1915. december 3-án született Bécsben. Édesapja honvédtisztként harcolt az I. világháborúban, később tábornokként szolgált, így magától értetődött, hogy fia, Ottó is a tiszti hivatást választja. A pécsi Zrínyi Miklós Főreáliskola elvégzése után felvételt nyert a Ludovika Akadémiára. Huszonkét évesen, 1938. augusztus 20-án avatták gyalogos hadnaggyá. A székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezrednél kezdte meg csapattiszti szolgálatát.

Részt vett a felvidéki és erdélyi bevonulásban, valamint a kárpátaljai hadműveletekben. 1941 őszén önként jelentkezett harctéri szolgálatra és századparancsnokként vonult a megszállt ukrán területekre. A következő évben megsebesült, gyógykezelése után átvette a nehézfegyver-kiképző század parancsnokságát, majd a 3. gyalogezred közvetlen aknavetőszázadának századparancsnoka lett.
1944-ben százada élén vonult a Kárpátok előterében levő hadműveleti területre, ahol októberben szovjet hadifogságba esett az Ungvár melletti Árok községben. A katonai bíróság mint egy megszálló és partizánvadász alakulat parancsnokát koholt vádak alapján 25 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte 1950. december 30-án.
Megjárta a sztálingrádi és a szverdlovszki lágereket, 1955. november 20-án adták át a magyar igazságügyi szerveknek, akik szintén börtönbe vetették. 1956. október 8-án – 4364 nap fogság után – szabadult a budapesti gyűjtőfogházból.
Vitéz nemes békei Koós Ottó ludovikás bajtársaihoz hasonlóan megtűrt, másodrendű állampolgárként élt a kádári Magyarországon, s egészen a rendszerváltozásig megfigyelés alatt állt. Rendfokozatát 1991. március 15-én kapta vissza Für Lajos honvédelmi minisztertől, egyúttal őrnaggyá, majd alezredessé léptették elő.
A rendszerváltozás után huszonegy kitüntetéssel ismerték el helytállását és közéleti tevékenységét, ezek közül kiemelkedik a Vitézi Rend tiszti keresztje, az Aranykor Kitüntető Cím arany fokozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Kapisztrán érem.
Életéről film is készült, a Sose akartam más lenni, mint katona című alkotás 2017-ben elnyerte a Rendszerváltó Filmszemle fődíját.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!