Nem látogathatók a barcsi idős otthon lakói

Látogatási tilalmat rendelt el az országos tiszti főorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap. Ez azt jelenti, hogy a Barcsi Szociális Központ lakói sem látogathatók.
 

A közlemény szerint, a fertőzés zárt közösségekben, intézményekben képes gyorsan terjedni, és nagyszámú, súlyos, esetleg végzetes kimenetelű megbetegedést okozni. Az intézkedés meghozatalára a fokozott védelemre szoruló csoportba tartozók életének és egészségének védelme, fertőződésük megelőzése érdekében volt szükség. A tilalom március 8-tól visszavonásig érvényes.
Varga Ilona, Szociális Központ igazgatója a hétfői Melózáróban elmondta, a barcsi bentlakó idősekkel, telefonon tarthatják a kapcsolatot a hozzátartozók, illetve csomagot küldhetnek, vagy hozhatnak nekik, de ezeket a bejáratnál a nővéreknek kell átadni. Mint fogalmazott az igazgatónő, az intézkedés nem érte váratlanul a lakókat, korábban már beszélgettek velük erről is. Azt is megtudtuk, hogy a tilalom a nappali ellátásra nem vonatkozik, így az idősek klubja továbbra is várja tagjait.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2020. szeptember 17-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!