Helyi Hírek

A porecsi Veterán Európa Bajnokságon ismét barcsi judosnak szurkolhattunk, Pánovics Donát személyében.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz  mazsorett tábor, ahol ezúttal a 8 és 12 év közötti  kis táncosok töltenek el együtt egy hetet.

Tegnap rajtolt el a BarcsMédia első ingyenes tábora, ahol ezen a héten környékbeli 13-14 éves fiatalok nyernek bepillantást a média világába.

Míg június utolsó hétvégéjén Kistérségi Sportnapnak, illetve medence átadó ünnepségnek adott otthont Csokonyavisonta, ezúttal családi nap várja a fürdőzőket a település Gyógy- és Strandfürdőjében.

Szombat délelőtt 9 órakor ismét rajthoz állnak a futók Barcson, hiszen kilencedik alkalommal rendezik meg a Dráva Félmaratont, ahova eddig 60-an jelentkeztek.

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban keresünk programokat a természetben és egyre több időt töltünk a szabadban. Magyarországon több olyan rovarral is találkozhatunk, amely csípése nagy fájdalommal és esetenként enyhe, ritkábban súlyos következményekkel jár.

Nyáron sem pihennek a NAV munkatársai, folyamatos lesz az ellenőri jelenlét a strandokon, piacokon, vendéglátó egységekben-ezt mondta rádiónknak Poszovácz Gabriella a NAV Somogy megyei Igazgatóságának sajtóreferense. Helyszíni ellenőrzéseket a NAV munkatársai gyakran a társszervekkel szervezett közös akció keretében végeznek.

A Kortárs Online Országos Irodalmi Vetélkedőn az öt legjobb csapat egyikeként a Kaposvári SzC Dráva Völgye Középiskola csapata bejutott a verseny III. fordulójába-tájékoztatott az intézmény. A szóbeli verseny majd 2016 szeptemberében Budapesten vár a diákokra.

Falunap várja a kikapcsolódni vágyókat Somogytarnócán a jövő hétvégén. Július 16-án, több helyszínen zajlanak majd a programok a településrészen és minden korosztály számára készülnek a szervezők.

Táncos produkciók várták szombaton a barcsiakat a Testvérvárosok terén. A „Tánc a téren” című rendezvényen, az itt élő nemzetiségek léptek közönség elé és mutatták meg hagyományaikat, táncban, zenében és népviseletben.

Gólyalesők találkozója

Tizedik alkalommal találkoztak Darányban a gólyaszerető természetbarátok. A három napos, hétvégi rendezvényen azok a „gólyalesők” nosztalgiáztak, akik meglátogatták a horvátországi Pamuki Nemzeti Parkot, felidézték az elmúlt 10 év eseményeit, azt, hogy mi történt a gólyákkal.

Újra éjszakai fürdőzés Barcson

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére 7. alkalommal is meghirdetik a Strandok Éjszakáját. Ezúttal július 29-én, lesz az országos fürdőéjszaka, amelyhez ismét csatlakozik a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ.

Barcsiak a vízvári falunapon

A barcsi Szív Egyesület is csatlakozott az idei vízvári falunaphoz. Ingyenes egészségügyi szűrésekkel vártak mindenkit a szombati rendezvényen.

Újra lehet fürdeni a Drávai Szabadstrandon

A szezon kezdete után nem sokkal, a nagy esőzések miatti magas vízszint miatt a hatóságok nem engedélyezték a Drávai Szabadstrand a fürdőzést.

„A térségünkben élő német lakosság elhurcolását egy 1944-es szovjet határozattal próbálta indokolni a vörös birodalom. Egyetlen ok volt ugyanis az elhurcolásra, ez pedig a származás: a szovjet hatalom szerint az itt élők bűne az volt, hogy német származásúak voltak.” - hangzott el csütörtök délután azon a Béke utcai megemlékezésen, amelyen a II. világháború után kényszermunkára hurcolt, vagy kitelepített barcsi németek előtt tisztelegtek.

Több száz produkció, tucatnyi tánckategória, szlovák, román és magyar csapatok: ez röviden a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa Bajnoki mérlege, ahol Dibuz-Pávics Judit tanítványai újra bebizonyították, hogy a legjobbak között a helyük: a budapesti országos bajnokságról továbbjutva most a június 29-ei – egyébként 5 napos – szlovákiai Európa Bajnokságról tértek haza győztesként.

A legnagyobb forróságban sem maradnak jó filmek nélkül a barcsiak, hiszen július 11-én hétfőn újra városunkba látogat a Mozgó Mozi.

Csütörtök délután ünnepélyes keretek között avatták fel a Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt vagy kitelepített barcsi németeknek állított emlékkövet.

Az elmúlt hétvégén, gyönyörű környezetben versenyeztek a BVSE Triatlon Szakosztály sportolói, hiszen Kaposváron a Desedán rendezték az eXtremeMan 25.75 és az eXtremeMan Junior 13 elnevezésű triatlon versenyt.

Nyáron is rendezvények sokasága várja a barcsiakat, hiszen a Móricz Zsigmond Művelődési Központ szervezésében szinte minden hétvégére jut valamilyen színes programkínálat.

Oldalak

További hírek