Helyi Hírek

2020. április 15-ig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen ügyfélkapus regisztrációjuk. A telefonos, a postai, a netes és a személyes igényléssel több mint 300 ezren éltek.

Hétfő délután újabb mini koncerttel lepték meg a barcsiakat. Ismét fúvószene szólt a városközpontban.

fotó: Mórocz Attila

Vigyázzunk a madárfiókákra - ezt kéri a Duna Dráva Nemzeti Park. Közleményükben azt írják,  ahogy haladunk előre a tavaszban, a madarak fiókái is közelednek az önálló élethez, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ilyenkor szinte naponta kapnak bejelentést megmentendő, vagy már „megmentett” madarakról. Ezekről a fiókákról azonban tudni kell, hogy többségük nem árvult el, így a legnagyobb segítség számukra, ha be sem fogjuk, vagy ha ezt már megtettük, akkor a megtalálás helyén mielőbb szabadon engedjük őket.

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezdett a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző egyetem. Barcsról 52 főt hívnak be az országos koronavírus szűrésre.

Fotó: Bunyevácz Tiborné

Jó pásztor vasárnapján ezúttal az anyákat is köszöntötték világszerte. Idén pont egy napra esett a két egyházi ünnep, így az anyai és a papi hivatásért is imádkoztak.
 

Drávaszentesen is újabb dekoráció köszöntötte az édesanyákat. A magukat Szentesi Négyek névvel illető hölgyek ismét egy újdonsággal rukkoltak elő a településrészen. 

A Barcsi Járás területéről két település, Barcs és Drávagárdony került be a KSH adatai szerint az országos reprezentatív koronavírus szűrésbe. Somogyban 27 település lakói számíthatnak megkeresésre. 

A Kistérségi Járóbetegellátó Központ nyitva tartása és munkarendje nem változik mától. Ugyanúgy telefonos egyeztetés szükséges ahhoz, hogy igénybe vehessék a rendelőintézet szolgáltatásait a betegek. 

A gyógyszertárakban, gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzletekben is kapható szájmaszk Barcson, de kérésre az önkormányzat is biztosít azoknak a barcsi lakosoknak, akiknek eddig nem volt módjuk beszerezni. 

Barcson is, ahogy az ország minden pontján csak és kizárólag maszkot viselve lehet a boltokban, a tömegközlekedési eszközökön és a járóbeteg ellátókban tartózkodni.

 

A Magyar Suzuki Zrt. március 27-től bezáratta elsőként az esztergomi gyárat, ezzel leállt a termelés és leállt az új gépkocsik kiszállítása is. Ez a barcsi szalont is nagyban éríntette.

 

Barcsi Krónika gazdasági körképét az autóértékesítéssel folytatjuk, két értékesítőt is kérdeztük a jelenlegi helyzetről és a reményekről.

A koronavírus miatt kialakult helyzetben sem maradt el minden iskolai hagyomány. A KSZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma idén is két diákjának ítélte oda a Dráva Völgye Díjat.

 

Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. A Barcsi Közösségi Ház rajzpályázatot írt ki, igaz, ennek lebonyolítása nem a megszokott módon történt.

Megtelt az indítható osztályok létszáma, nem kell pótfelvételit hirdetni a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban.

A barcsi rendőrök őrizetbe vettek egy szigetszentmiklósi férfit, akinél pozitív eredményt mutatott az alkoholszonda.

A monitorok előtt könnyezve búcsúztatták sok százan a barcsi ballagókat. Idén virtuálisan tartották meg a ballagási ünnepélyeket a helyi középiskolák. Minden iskolában filmek, videoüzenetek készültek, tablók tucatjai kerültek fel a közösségi oldalakra, hogy tudhassa mindenki, kik is végeztek 2020-ban Barcson. 

Akinek még nincs maszkja, igényelhet az önkormányzattól – írta közösségi oldalán Koós Csaba polgármester. A szájmaszkokat az önkormányzat folyamatosan varratja és vásárol is ilyet, ezeket telefonon igényelhetik azok a barcsiak, akiknek még nincs. 

A munkáltató és a munkavállaló közösen kérheti az úgynevezett Kurzarbeit igényléséhez a támogatást – mondta a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában Csende Jánosné könyvvizsgáló, könyvelőiroda vezető a tudnivalókat. 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!