Helyi Hírek

Csokonyavisontán is imádkoztak a bajbajutottakért és az értük dolgozókért, akik szolgálatukat teljesítik a nehéz időkben is. Ők azok, akik hivatástudatból és a krisztusi szeretettől vezérelve, erejüket megfeszítve végzik munkájukat – mondta Vitéz Oláh Lajos tiszteletes, a húsvéti református istentiszteleten.

Gyászfolyamatot élünk át a jelenlegi veszélyhelyzetben, annak váltakozó érzelmeivel és hullámvölgyeivel - mondta az online stúdióvendég tanácsadó szakpszichológus a HÍD TV hétfői Barcsi Krónikájában. Gács Boróka úgy fogalmazott: mint minden krízisre, megváltozott élethelyzetre egymástól eltérően és a reakció elhúzódását tekintve is különbözően reagálnak az emberek.     

Egyelőre úgy néz ki, hogy a szórakoztatóipar (nevezhetjük ezt szolgáltatóiparnak is) egy jelentős szelete eddig kimaradt a kormányzat gazdasági mentőcsomagjából. Ezek azok az iparági “szakmunkások”, akik hétről-hétre, hónapról-hónapra gondoskodnak arról, hogy emberek tízezrei érezzék jól magukat. Most úgy néz ki, összefognak, ráadásul Pécsről indulhat el az egész, írta a pécsaktuál.hu.

Hétfő este a szokott időben újra jelentkezett a Barcsi Krónika. A HÍD TV stábja ezúttal is mutatott gazdasági interjút, helyi lakos véleményt, de még egy kis helytörténet is belefért a műsorba.

Megteltek a közösségi oldalak versekkel a Költészet Napja alkalmából.

 

Az egyházmegye engedélyével, a szabadban tartotta a húsvéti ételszentelést Sas Rudolf.

 

Dráva Völgye Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulója bejutott az ország legjobb diákszerzői közé. 

 

Üresen maradtak a padsorok a húsvéti szentmiséken, hiszen a járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel a hívek nem látogathatják a templomokat. 

Nem csak az oktatás, hanem az iskolai ügyintézés is online formában zajlik több területen. Ezzel nem csak a diákok, hanem a szülők is szembesülnek a következő napokban.

A kialakult helyzetben egyre több diáknak van szüksége támogatásra, ezért a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium tanárai úgy döntöttek, hogy az online térben is folytatják a boldogság órákat.

 

A Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyházak szolgálata iránt ilyenkor kiemelkedő igény mutatkozik.

Minden pénteken várják az érdeklődőket az őstermelők és kézművesek a piacon. A tömeget nem kedvelőknek a járványügyi veszélyhelyzetben is ideális beszerzési forrás lehet a barcsi piac. Nincs zsúfoltság, friss az áru és keveset is utazik a termék. 
 

 

Átalakíthatják a vásárlási rendet a barcsi termelői piacon – erről tájékoztatta a BarcsMédiát Koós Csaba polgármester. A városvezető szerint áttekintésre szorul a piac esetében a 65 év felettiek számára biztosított vásárlási időkorlát.

Magányosan telt az idei keresztúti ájtatosság, ugyanis a kialakult helyzetre való tekintettel Sas Rudolf plébánost most nem kísérhették a hívek.

Hamarosan megkezdik kiosztani Darányban és Homokszentgyörgyön is a lakosságnak a textil szájmaszkokat.

 

Maradjatok otthon, hogy minél előbb találkozhassunk újra! – olvasható a Széchényi Ferenc Gimnázium ablakaiban, több nyelven.

Barcs nem szigorítja Nagypéntektől a kormányzati kijárási korlátozást, de ha a hétvége folyamán ez indokolttá válik, akkor kész arra, hogy jelentősen szigorítsa a kijárást a város területén – ezt jelentette be Koós Csaba polgármester. 

Az összes Barcsra vezető út mellé felújított táblákat helyeznek ki a Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai. A hidegebb időben saját dolgozóik újították fel az üdvözlő táblákat, amelyen a testvérvárosok neve is szerepel. 

A bödönhajók barcsi kötődése is megelevenedik a hétfői Barcsi Krónikában. Rózsás Márton helytörténet-kutató a környékbeli leletek kapcsán elmondta: a Barcs melletti hajókon működő malmok ballasztjaiként szolgáltak a bödönhajók a Dráván. 

Újabb szűrésekre tettek javaslatot gyanús tünetek miatt barcsi háziorvosok. Egy ötfős család járványügyi elkülönítését rendelték el, mert a család egyik tagjánál nem lehetett kizárni a tünetek alapján, hogy új koronavírussal fertőződött volna. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!