Helyi Hírek

Ahogy vége a szünetnek, rögtön versenyre készülnek a Deák Ferenc Általános Iskolában, mégpedig versmondó versenyre, de a jövő hét meglepetéseket is tartogat.
 

Megalakultak Barcs város települési és nemzetiségi önkormányzatai is. Mint arról mi is beszámoltunk a héten voltak az alakuló ülések. A HÍD TV részletesen beszámol az elképzelésekről.

Október végén töklámpásokat faragnak, november elején üveglámpásokat festenek a gyerekek. A szeretet lángját készülnek körbe vinni.
 

Többek között egészségügyi állapot felméréssel is várják a szervezők az érdeklődőket a barcsi egészségnapon.

 

Barcs Város képviselő-testülete az alakuló ülésén az eskütételeken és az alpolgármester megszavazásán túl egy új bizottság létrehozásáról is szavazott. 

A már hagyományos rendezvényeik mellett számos új programot szervezne a Német Nemzetiségi Önkormányzat. A tervek között szerepel például sváb sörfesztivál is.

Nagyszabású gálaműsorral ü nnepli 65. jubileumát a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ.

Mindenszentek alkalmával hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezni kívánókat a temetőkben.

A roma és horvát nemzetiség mellett a német közösség is megalakította önkormányzatát. A testület csütörtökön délután tett esküt.

Felállt az új testület, esküt tettek Barcs Város testületének tagjai, majd a település polgármestere, Koós Csaba is. A képviselők többek között alpolgármestert is választottak.

A nemrégiben használatba vett Hidasi Ervin Dojoban minden adott, hogy a judósok a legtöbbet hozhassák ki magukból. A felújított épületben minden megtalálható, ami a sportág űzéséhez szükséges, így már csak a sportolók hiányoznak, ahhoz hogy a barcsi judo sport újra kiemelkedővé váljon.

Idén is részt vesznek a barcsi horvátok az országos horvát nap rendezvényein, és idén is lesz horvát mise adventkor, a katolikus templomban. Az új horvát nemzetiségi önkormányzat felállása, és a testület átalakulása sem jelenti, hogy a már megkezdett munka ne folytatódna tovább gördülékenyen. A cél változatlan: őrizni identitásukat.

Az idei évben is közösen emlékeznek hallottaikra a barcsi keresztények. Ökumenikus megemlékezést tartanak, két temetőben is.
 

Mint arról mi is beszámoltunk, megalakult Barcs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, az öt fős testület a jövőben a gyerekekre akar fókuszálni, hangzott el a Dráva Hullám Vekker című műsorában.
 

Meglepetést készített a diákoknak a Deák Ferenc Általános Iskola. Újabb lépcső feliratok készültek.
 

Az elkezdett munka folytatása a célja az új barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak, ezt Tatai Ferenc mondta a tegnapi alakuló ülést követően. A testület új elnöke kiemelte, jól működő, a közösségért tenni akaró és tudó agilis csapat állt össze az elmúlt években, akik közül négyen vele együtt dolgoznak majd a választók döntése értelmében.
 

Öt fővel megalakult tegnap a barcsi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. Az új testület tagjai: Biczákné Popovics Anna, Csende Jánosné, Jankovics József, Kovácsné Felső Andrea, és Szolga Zoltán.
 

Megrendezték a Krimit tud? – bűnmegelőzési vetélkedő pécsi regionális elődöntőjét is tegnap. Somogy megyét a Dráva Völgye Középiskola 8 diákja képviselte.
 

Vendégek érkeztek a szuloki búcsúra, mégpedig egy dél-tiroli delegáció.
 

A két közeljövőben rendezett barcsi véradás közül az első holnap lesz. Délután várnak minden segítőszándékú embert a művelődési házba.
 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!