Színes programokat tervez a Német Nemzetiségi Önkormányzat

A már hagyományos rendezvényeik mellett számos új programot szervezne a Német Nemzetiségi Önkormányzat. A tervek között szerepel például sváb sörfesztivál is.

Minden évben számíthatunk a Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényeire. Egy ilyen például a hagyományos Márton napi lampionos felvonulás is, mely idén november 11-én kerül megrendezésre. Emellett azonban szeretnének újítani és nyitni a gyerekek felé is. Domonkosné Rippel Éva kérdésünkre elmondta: Szeretnénk visszanyúlni régi hagyományainkhoz és több programot kínálnánk a gyerekek számára. Az külön nagy szerencsénk, hogy az Arany János Általános Iskolában német nemzetiségi oktatás folyik ezt szeretnénk a jövőben kicsit jobban segíteni. 
Ezek mellett a következő ciklusra nagyon sok mindent terveznek. Ahhoz, hogy ezek meg is tudjanak valósulni szinte elengedhetetlen, hogy a jelenleg elbírálás alatt álló pályázatuk, mely ötmillió forintról szól nyerjen. Ezen összeg segítségével még nagyobb és nívósabb rendezvényeket tudnak majd városszerte rendezni a németség bevonásával. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!