A gyerekekre fókuszál a barcsi új roma testület

Mint arról mi is beszámoltunk, megalakult Barcs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, az öt fős testület a jövőben a gyerekekre akar fókuszálni, hangzott el a Dráva Hullám Vekker című műsorában.
 

Tatai Ferenc úgy fogalmazott, nagyon fontos a hagyományőrzés és kultúra ápolása, éppen ezért szeretnék az eddigi programjaikat továbbra is színvonalasan megrendezni, de a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnének a gyerekekre. Mint elhangzott, erre a célra már alakul egy stáb. Ezen kívül folytatódik az egy tál meleg-étel osztás, valamint az érkező adományok szétosztása.
Most azonban az első feladat a közösségi ház felújítás, bővítés végeztével egy ünnepélyes átadó megszervezése, majd a ház élettel való megtöltése. Készülni kell a Mikulás ünnepségre és az adventi Betlehemes rendezvényre is.
Tatai Ferenc, a barcsi önkormányzat elnöke, a Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak is tagja, választott alelnöke, így a jövőben a barcsi, körzeti, valamint a megyei cigányság érdekeit is képviseli.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!