Kevesebben pályáztak a Bursa-ösztöndíjakra

Vélhetően növekedni fog az egy hallgatóra jutó Bursa Hungarica támogatás az idei évben, hiszen az önkormányzat által biztosított keretösszeg nem csökken, viszont kevesebb felsőoktatásban tanuló, rászoruló diák pályázik a juttatásra.

A Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerben a hátrányos helyzetű, nappali tagozatos hallgatókat és a jövőre egyetemet, főiskolát kezdőket támogatják évről – évre. A barcsi képviselő-testület a jövő heti ülésén határoz a keretösszegről, amellyel a jövő évben támogatják majd a hallgatókat. A kérelmek beadásának határidejét meghosszabbították, így a bírálatra december 13-ig kerül sor. A Vekkeli Józsefné bizottsági elnök által benyújtott javaslatban szereplő adatok szerint 31 barcsi hallgató pályázott a már folyamatban lévő tanulmányainak támogatására, míg a mostani tanévben jelentkezők közül 3-an nyújtották be a kérelmeket. 2010-ben még 71 és 9 fő volt a kérelmezők között, ez a szám a tavalyi évre „A típusú” pályázat esetében 37 illetve a B típusú esetében 3 főre csökkent. Az idei számadatok nem végelegesek, az érvényességről még nem született döntés.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!