Drávaszentesen télen is lesz gólya

Gólya sétál a szentesi réten novemberben is. A nyáron itt költő madarak elrepültek, egy azonban itt maradt és beköltözött az egyik üres fészekbe.

Bírják a gólyák a hideget, akár a -20 fokot lazán veszik, nem ezért költöznek el délre, hanem azért, mert itt nem találnak a hideg idő beálltát követően élelmet – mondta el megkeresésünkre a Duna Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője. Horváth Zoltántól megtudtuk, hogy a Drávaszentesen maradt madarat, még költési időben, júniusban Lábodon találták meg teljesen legyengült állapotban, kis sérüléssel. A repatriálóban erősödött meg a nyáron, így július végén, augusztus elején már kiengedték a rétre élelmet gyűjteni. Repképességét azonban teljesen nem nyerte vissza, ezért nem indult el társaival vándorútra. Táplálékot a hosszú, meleg ősz miatt eddig bőven talált, a héten azonban már kezdték etetni a nemzeti park munkatársai. A szentesi gólya időközben beköltözött a kamerával megfigyelt fészekbe, ott éjszakázik, napközben pedig a réten és a repatriáló környékén tartózkodik, így jól nyomon követhetők mindennapjai. Horváth Zoltán hozzá tette, nem ritka, hogy itt maradnak hazánkban télre is gólyák. A térségben is volt már ilyen, sőt, volt, hogy egy télen négy gólyát etettek a nemzeti park munkatársai. Azt is megtudtuk, hogy a repatriált gólyák egy része nem erősödik meg 100%-osan, ezért nem tudnak elköltözni. Amelyek pedig, fiókaként nevelődnek a röptékben, azoknál nem alakul ki a családi összetartozás, vonulási vágy. Európában egyre több az ilyen gólya, északabbra kolóniák alakultak ki.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!