Szuloki búcsú tiroli vendégekkel

Vendégek érkeztek a szuloki búcsúra, mégpedig egy dél-tiroli delegáció.
 

Október 28. a szuloki búcsú napja, és mindegy milyen napra esik, mindig pont a napján ülik meg az ünnepet a faluban. Az idei évben igazán látványos esemény lett a világi és egyházi szertartással is társuló nap. Olaszország Dél-Tiroli tartományából érkezett egy 26 fős hagyományőrző csoport, gyermekek és felnőttek közösen. A vendégek szombaton érkeztek meg, így az ünneplés már akkor megkezdődött egy közös kulturális bemutatkozóval. Vasárnap a közeli és kicsit távolabbi környékkel barátkoztak. Jártak Pécsett, de a város nevezetességei mellett, Szulok környékét is bebarangolták. Lovas kocsikkal járták körbe a falut, megnézték egy helyi termelő mezőgazdasági  gépparkját, földjeit, ismerkedtek a helyi gazdálkodással, a földekkel, a termál vízzel, óvodával, iskolával, falutörténettel, népviselettel, mindezt már a falumúzeumban tett látogatás során.
Ezt koronázta meg a közös népviseletbe öltözős búcsú mise, melynek során a tiroli és a helyi együttes a hívekkel közösen német dalt énekeltek, és egy vendég kislány elénekelte az Ave Mariát, melyet egy másik olasz kislány a helyi orgonán kísért. Miután a helyiek és a vendégek is német nemzetiségűek, a Miatyánkot is németül imádkozták. A misét négy atya közreműködésével, a szuloki származású Neumüller Miklós, az Egyházmegyei Bíróság ügyvédje celebrálta a szulokiak nagy örömére, hisz őt itt helyben ritkán hallhatják a hívek. Az is nagy örömére szolgált a helyi közösségnek, hogy Barcsról is érkezett egy 40 fős csoport, együtt ünnepelni a búcsút. Ezt a meglepetést további is követte, a mise után a templom előtt a dél-tiroli hagyományőrzők egy rögtönzött műsorral kedveskedtek. Az olasz csoport látogatását a szulokiak augusztusban viszonozzák.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!