Helyi Hírek
A Fidesznek nem lesz „bömbi autós” menete és szerintük nem csatatér körzet a Somogy 2. választókerület. A hatpárti ellenzék szerint alig van különbség az ő jelöltjük és a Fidesz-KDNP jelöltje között, a célfotó dönt majd. Fenyegetések és szidalmazások ide vagy oda, a kampányhajrában is meg tudtuk őrizni a hagyományt, mikrofon elé állt az indulók többsége.
Tegnap a 22 órai adatok szerint 59.695 választásra jogosult szerepelt a Nemzeti Választási Iroda által közölt összesítőben a Somogy 2. választókerületben. Több százan nem itt voksolnak majd, hiszen péntekig másik szavazókörbe és településre is át lehetett jelentkezni, illetve a külképviseleti névjegyzékbe is kérhették felvételüket a választók.
A Somogy 2. OEVB határozatát és indoklását az alábbi linkre kattintva olvashatják el.
Húsvét közeledtével újra kreatív programmal várja a Barcsi Városi Könyvtár az alkotni vágyókat, április másodikán Húsvéti Barkácsolást szerveznek az intézmény munkatársai.
Szombat este hosszú idő után újra Sportbál keretin belül adták át Barcson a 2021-es év legjobb sportolóinak szánt díjakat. Az egyesületek szakmai vezetőinek és edzőinek javaslatára tértek vissza a régi díjazási rendszerhez a szervezők, elmondásuk szerint így lehet a leginkább értékelni minden egyes sportág kiválóságát.
A Víz Világnapja alkalmából idén is rangos elismerésben részesültek az egyes vízügyi igazgatóságok munkatársai, ezúttal Barcsra is került kitüntetés.
Második alkalommal érdemelte ki a barcsi Arany János Általános Iskola az Ökoiskola címet, az átadó ünnepséget tegnap rendezték meg Budapesten, a Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnáziumban.
Újabb templomot újítottak fel Barcson, vasárnap 14 órakor tartja az evangélikus egyház közösség a hivatalos átadó ünnepséget. Harasztia Attila, a Barcsi Evangélikus Leányegyházközség gondnoka szerkesztőségünknek elmondta: a templom teljes rekonstrukciója megvalósult, a nyílászárókat cserélték ki, teljes belső és külső festés valósult meg, és felújították a lelkész lakot is.
Drávatamási a 2021-es évet nehézségekkel ugyan, de jól vészelte át, most már csak a jövőbe tekint a település vezetősége, több, a tavalyi évben megálmodott projektet is szeretnének megvalósítani az újesztendőben
Az életüket köszönhetik nagyon sokan a magyar állampolgárságnak Kárpátalján – mondta Zsigmond Barna Pál a Fidesz-KDNP barcsi fórumán. A politikus szerint fiatal férfiak százai menekültek meg állampolgárságuk miatt a besorozástól.
A barcsi önkormányzat és a megyei önkormányzat munkáját is dicséri, hogy négy pályázat kétmilliárd forint értékben nyert a nemrégiben beadott tervek alapján – jelentette be Szászfalvi László országgyűlési képviselő. A sajtótájékoztatón elhangzott: hamarosan hivatalosan is tájékoztatják a közvéleményt.
Több fejlesztés is a közelmúltban fejeződött be Potonyban, az elszámolások a napokban zajlanak. Az elért sikerekhez Szászfalvi László országgyűlési képviselő is gratulált a felújított kultúrházban.
Kötelező karbantartásokkal és nagytakarítással készül a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ a Húsvétra, illetve a fürdőszezonra. Egy hét alatt minden a megfelelő állapotba kerül.
A KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium diákjainak egy csoportja Olaszországba utazott, hogy tanulmányozza az ottani gyógynövényeket és azok felhasználását. Sok esetben ezek fűszernövényként kapnak helyet a konyhákban.
A napokban sorra kerülnek ki köztereinkre a húsvéti ünnephez kapcsolódó díszítő elemek. Szinte mindegyik alkalmas közös fotó készítésére is.
Dr. Papp Lajos szívsebész tart előadást Barcson a művelődési központban 2022. április 23-án. A professzor az egészséges életmódról, azon belül a stressz mentes életről is beszél, illetve arról, hogy lehet ép ésszel és rettegés nélkül élni napjainkban.
Egy hónapig nem isznak semmilyen cukrozott, vagy ízesített italt, hanem csak vizet, azok a diákok, akik vállalták a Happy hét felhívását. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet többek között ezzel is a vízfogyasztás fontosságára hívja fel a figyelmet.
A Katolikus Egyház segélyakciójához kapcsolódva idén a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés adományait az ukrán háború menekültjei és az otthon maradtak megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász. A hívek felajánlásaikat március 27-ig helyezhetik el a templomokban.
Lehet szeretni vagy nem szeretni Márki-Zay Pétert, de a kormányváltáshoz rá kell szavazni – fogalmazta meg barcsi fórumán Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A politikus elmondása szerint Barcs környékére naponta kétmilliárd forint fejlesztési pénz érkezik, így szerinte lesz forrás a hat együttműködő ellenzéki párt programjának megvalósítására.
Az eredeti nettó 480 millió forintos keretet további 106 millióval megnövelte a kormány, így ebből a pénzből készülhet el a város új iparterülete.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!