Szombat estére megtelt a piactér a rockzene rajongóival

Hosszú évek után először rendeztek ilyen nagyszabású és színvonalas Rock Estet Barcson, a Detonic koncertjére szinte már teljesen megtelt a Piac Csarnok.

Belső Árpád, a rendezvény egyik fő szervezője szerkesztőségünknek elmondta, 10 éve már, hogy Rudán Joe barátjával megfogalmazódott az ötlet fejükben, hogy vissza kellene hozni a barcsi emberek életébe a rock bulikat, azonban még csak most jutottak el odáig, hogy ezt meg is valósítsák. A rendezvény megvalósításáért azonban mások is nagyon sokat tettek, az All in Pub bonyolította le a szervezés oroszlán részét, a csapata napokon keresztül készítette elő a helyszínt, hogy megteremtsék a megfelelő körülményeket a Rock Est sikerességének érdekében. A programhoz csatlakozott a Szasza Street Food is, akik szombaton tartották megalakulásuk egy éves szülinapját. A színpadra először maga Rudán Joe lépett fel, akusztikus formációjával, ahol régi nagy dalok csendültek fel a rajongók örömére. Őket követte a Helly City, akik, Sovány Adnrás frontember elmondása szerint még nagyon friss formáció, de annál nagyobb lelkesedéssel és lendülettel bíró baráti csapat. Az estét a barcsi Detonic zárta, akik a közönség kedvenc dalaival gondoskodtak a remek hangulatról.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!