Helyi Hírek

Idén van száz éve annak, hogy a térség felszabadult a szerb megszállás alól. A centenárium alkalmából indított új honlapot a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára, a Janus Pannonius Múzeum (JPM), valamint a Csorba Győző Könyvtár – számolt be a bama.hu. 

Új munkahelyek létrehozását támogatja több uniós és hazai forrás bevonásával is az új GINOP, az első pályázatok már megjelentek – mondta a Barcsi Foglalkoztatási Paktum eredményekről szóló tanácskozásán Hornyák Valéria, a Somogy Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője. 

Az Amazon of Europe Bike Trail az első olyan, 5 országot lefedő kezdeményezés, amely során a térség fenntartható gazdaságfejlesztése valósul meg a természeti és kulturális értékek tőkésítése által.

Olykor a szülőket nehezebb rávenni arra, hogy kimozduljanak a négy fal közül, és a fáradt hétköznapokat elfeledve, a szabadban töltsenek egy kis időt a család társaságában – így vélekedik Tamási Éva, a Tamási Éva és Játéktára Zenekar vezetője.

Gyakorlással és sok fellépéssel telt a nyár a Barcsi Fúvószenekar életében, koncertek, versenyek és hivatalos meghívások is szerepeltek a nyári menetrendben.

Családok sokasága lepte el szombaton a drávai szabadstrand területét, kicsik, nagyok és szülők együtt táncoltak és szórakoztak a neves eladók koncertjein.

A Híd Televízió nyári, könnyed beszélgetős műsora az évad utolsó epizódjához érkezik hétfőn. 

Nemzetközi futóversenyen szerzett aranyérmet a Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja. 

 

Őrült nagy bulival indult a barcsi diákok élete, csütörtökön este közel 900 diák váltott karszalagot a barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület, valamint Barcs Város Önkormányzata által közösen szervezett tanévnyitó sulibulijára.

A Barcsi Járásban a megyei átlagnál jóval kedvezőbben alakult a foglalkoztatási helyzet a pandémia idején – derült ki a Barcsi Foglalkoztatási Paktum tanácskozásán pénteken.

Eredményes pályázatot nyújtott be, emiatt lehetőséget kap a 2021. szeptember 1-jétől 2024. augusztus 31-ig tartó időszakban arra a  Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium, hogy csatlakozzon a Magyar Ökoiskolai Hálózathoz, adta hírül a barcsi középiskola.
 

Jól haladnak a barcsi katolikus templom felújítási munkálatai, a héten elkészült már a kupola csiszolása, és a bádogsüveg alapozása.
 

Szakképzésben oktatók vehettek át elismeréseket az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központban 2021. augusztus 25-én, Vácon. Mint arról már korábban írtunk, a Kaposvári Szakképzési Centrumból Horváthné Madarász Zsuzsanna, a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium igazgatója részesült elismerésben, de Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Csonka Zoltán is, a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola korábbi igazgatója, díjazva ezzel a szakképzésben végzett eredményes és példamutató munkáját.
 

Megkezdődött a 2021/2022-es tanév a héten. Az elmúlt napok szinte mindegyike tartogatott valami meglepetést. Volt ünnepélyes tanévnyitó, volt suli-buli, oltások sora és tanárok köszöntése is.        

A Balatoni Úszóiskola és Szabadidő Sport Egyesület augusztus 28-án rendezte meg az Adria-Balaton Nemzetközi Kritérium versenyt Balatonbogláron, majd másnap, augusztus 29-én az időfutam versenyt Lengyeltótiban.

Szeptember 5-ig, azaz vasárnapig lehet jelentkezni még az V. Nemzetközi Halfőző Versenyre. Pressing László, a barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület megbízottja szerkesztőségünknek elmondta, továbbra is várják azok jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat a mára már rangosnak nevezhető eseményen.

Az Amazon of Europe nemzetközi kerékpáros kijelölt útvonal avatásának alkalmából kerékpártúrát szervez a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány és a Barcsi Városi Szabadidő Sportegyesület szeptember negyedikén Barcs és Potony között, amire továbbra is várják a jelentkezőket.

Megkezdődött a Megye harmad osztályában a labdarúgó bajnokság, a barcsi játékosok remekül indítottak, 10 találattal sikerült hozniuk az Osztopán elleni meccset. Horváth Gábor sportreferens, a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, az új csapattagokkal bővült FC Barcs lendületesen tör előre, első bajnoki mérkőzésük is kiváló felkészültségüket és helytállásukat tükrözi.

Erdőlátogatási korlátozás lép érvénybe a SEFAG Zrt. által haszonbérelt vadászterületeken, azon belül az általa vagyon kezelt erdőterületeken. Az intézkedés hátterében az intenzív vadászati tevékenységgel járó balesetveszély elkerülése áll. A korlátozás 2021. szeptember 1. - 2021. szeptember 30-ig tart és délután 3 órától, reggel 9-ig terjedő időtartamot érinti.

Véget ért a nyári kánikula, nincs már szükség a párakapukra. Barcson a Városgazdálkodási Igazgatóság is szeptember elsejével végzi a bontást. A nyár végét jelzi az is, hogy egyre több levelet látni már a platánok alatt.

 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!