Hangverseny a zene Világnapján

Hangversennyel tiszteleg a Zenei Világnap előtt a Barcsi Vikár Béla Művészeti Iskola, zeneiskolája. A színpadon tanárok és növendékek produkció kapnak helyet.
 

Hegedű, zongora, rézfúvós, fuvola és ének egyaránt szerepet kap az október 1-i hangversenyen a Vikár Béla Zeneiskola hangverseny termében. A Zene világnapjához kapcsolódó sok éves hagyományt tavaly megtörte a koronavírus járvány, így az idei évben nagyobb hangversenyre készülnek. 16 műsorszámot adnak elő a zenepedagógusok és növendékeik. A produkciók közül jó pár a novemberben induló országos versenyek selejtezőire hangolnak rá. A regionális selejtezők majd minden hangszercsoportot érintenek. A felcsendülő dalok közül pedig biztos találkozunk majd párral az Énektanszak önálló estés programján, mely szintén novemberben vártható.
Vránicsné Jancsi Erika, a művészeti iskola igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy kétszeresen ünnep ez a világnap, ugyanis úra benépesült az iskola. Az előző évben a pandémia negatívan érintette a beiratkozást, most azonban 276 fő újra a művészeti iskola tanulóinak a száma.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!