Helyi Hírek

Két általános iskola diákjai is járják a héten az utcákat, és papírt gyűjtenek Barcson. Mindkét oktatási intézmény esetében a Föld Napjához kapcsolódik az esemény.
 

Pár évvel ezelőtt egy diák kezdeményezésére szervezték az első véradó napot a barcsi gimiben, most pedig a pandémia után újra lehetőség adódik embertársainkon ezúton is segíteni.
 

Többek között közbiztonságról szóló beszámolót is tárgyal Barcs Város Képviselő-testülete csütörtöki ülésén. Az előző évi értékelés mellett belterületi közutak felújítását szolgáló pályázat beadásáról is döntenek.
 

Csütörtökön 9 órától tartja munkaterv szerinti tanácskozását a képviselő-testület Barcson. A rendőrség beszámolója mellett a közművelődési intézmények tavalyi összegzését és idei feladatait is megtárgyalják majd.

Az eddig elérhető összes útfelújítási pályázatra benyújtotta kérelmét a barcsi önkormányzat, most a TOP Plusz keretében a területfejlesztési forrásokból szeretnék a Somogyi Béla és a Barátság utcák útjait felújítani. 

Pályafelújítás miatt mától szakaszonként pótlóbuszok viszik az utasokat a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon, és ehhez igazodva több vonalon is változik a menetrend - közölte a Mávinform. 

Barcson a hagyományok szerint az április 3-i választás és népszavazás jegyzőkönyveinek szkennelt változatát bárki elérheti a város hivatalos honlapján keresztül. Kérdésenként más-más adatok és válaszok érkeztek Barcson az április 3-án megtartott országos népszavazáson is.

Több polgármester kérte az áprilisi választásokon induló jelölteket és pártokat, hogy húsvétra „legyen rend” a településeken, azaz távolítsák el a villanyoszlopokra szerelt plakátokat.

Két szakorvosi állást is meghirdetett a Kistérségi Járóbetegellátó Központ. A barcsi intézmény reumatológia és belgyógyászat szakterületekre keres szakorvost.

A jó és ízes pálinka is témát ad ma este a Híd Televízióban. Húsvét hétfőn vendégünk lesz mások mellett Tóth Tamás pálinkafőző is, aki legutóbb a IV. Pannónia Párlatversenyen ért el öt arany minősítést és két kategóriában a legjobbnak választották a pálinkáit.

Nagyszombat húsvét ünnepének elő napja, nagyszombat reggelére zöld ágakkal, virágokkal díszítik fel a templomot, mert ez a nap a feltámadás jegyében zajlik. Békési Margit, a Boróka Néptáncegyüttes nyugdíjas táncpedagógusa sok népszokást ismer, és táncosaival sokszor jelenítik meg ezeket előadásaik során is, ezúttal a Dráva Hullám Húsvéti műsorában beszélt az ünnepkörhöz kapcsolódó szokásokról.

Ha húsvéti sonkát nem is, de sonkával készített fogásokat könnyű volt felfedezni a barcsi éttermek húsvéti kínálatai között, több étterem is különleges menüsort készített az ünnepkörhöz kapcsolódóan.

A tavasz minden érzékszervünkre hatással van; madárdaltól hangos a természet, ezer színben pompáznak a virágok, és a medvehagyma jellegzetes illatát is érezhetjük már. Halvány sáfrány, leánykökörcsin, odvas keltike, hogy csak néhányat említsünk az ilyenkor nyíló lilás színű virágból.

Újabb kerékpártúrára készülnek a barcsi kerekezők, ezúttal Križnica a cél, ami pedig örvendetes, hogy korlátozás nélkül vághat neki bárki az útnak április 23-án. Horváth Gábor sportreferens szerkesztőségünknek elmondta: a túrára április 20-ig lehet regisztrálni a Polgármesteri Hivatal sportirodájában, kerékpárt természetesen ezúttal is lehet igényelni az önkormányzattól.

Nagypéntek a dologtiltó nap, a hiedelem szerint, amelyik asszony nagypénteken kenyeret süt, az kővé válik. Ilyen és ennél még érdekesebb szokásokat osztott meg a Dráva Hullám hallgatóival nagypénteken Békési Margit, aki a Boroka Néptáncegyüttes tagjaiként sok szép hagyományt és szokást gyakorol a mai napig.

A barcsi Szociális Otthon lakói sem maradtak ki a húsvéti készülődésből, idén is hangolódhattak a bentlakók és a Nyugdíjas Klub tagjai is az ünnepekre különböző programok keretin belül

Mint ahogy arról már mi is korábban beszámoltunk, idén először szervezte meg a Dráva Úszó és Szabadidősport Egyesület a Nyuszi Kupát, ahol nem csak a tehetségüket csillogtathatták meg az úszók, hanem egykor mesterüktől, oktatójuktól Csaba Árpádtól, Árpi bácsitól is elbúcsúzhattak.

Április nyolcadikától újra látogatható a barcsi Gyógy és Strandfürdő, a tavaszi nagytakarítást úgy szervezték, hogy Húsvétra már minden szolgáltatást biztosíthassanak a látogatóknak. Ünnepnapon reggel 8 órától, este 8 óráig látogatható a barcsi fürdő Húsvét másnapján, hétfőn is.

Hétről hétre hozzák a jobbnál jobb eredményeket a barcsi Vikár Béla Művészeti Iskola növendékei, ezúttal a hegedűsök öregbítették az intézmény hírnevét.

Képes folyóirattokkal és megannyi szép emlékkel térhettek haza a Szociális Otthon és a Közösségi Pszihiátria lakói, akik a Nyugdíjas Klub tagjaival karöltve csütörtökön délután látogatást tettek a Barcsi Városi Könyvtárban.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!