Helyi Hírek

Első alkalommal rendezték meg az alsó tagozatosok körében a Drávamenti Körzeti Általános Iskola Darányi Tagiskolájában a népdaléneklési versenyt csütörtök délután. Mózesné Cselőtei Erika elmondta: a népdaléneklési versenyen 28 kisdiák vett részt, köztük 12 fiú énekes. Az intézményvezető hozzátette: a verseny célja megegyezik az ének-zenei nevelés általános céljaival; a zenei hallás fejlesztése, ami előnyt jelent a helyesírás, idegen nyelv tanulásánál és a személyiség formálása, amely egy remek önkifejezési lehetőség.

Vasárnap délelőtt 10 órától lépnek pályára a FC Barcs női labdarúgói, ezúttal a balatonlelleiekkel csapnak össze hazai pályán. Mangult Nándor edző szerkesztőségünknek elmondta: a csapat szinte mindegy egyes játékosára elmondható, hogy olykor férfiakat meghazudtoló kitartással és bátorsággal állnak bele egy-egy összecsapásba, a pályán és az edzéseken is folyamatosan helyt állnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szakmai koordinációjával tartják a csatlakozó általános iskolákban a digitális témahetet. A 2016-óta évről évre rendszeresen megtartott Digitális Témahét a digitális pedagógia legnagyobb hazai eseménye, melyhez a kezdetektől csatlakozik a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola is.

Újabb sikerekkel büszkélkedhet a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium. A 2021/2022-es évi Ágazati és Ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén az Erdészeti és Vadgazdálkodási ismeretek tantárgy döntőjén Sudár Gergő maximális szóbeli pontszámmal az első helyen végzett, Kurdi Dominik pedig az előkelő hetedik helyen zárta a több fordulós megmérettetést.

Börcsök Zoltán Emléktornát rendeznek Barcson április 10-én, vasárnap délután 13 órától a Szabadidőközpontban.

Mint ahogy arról már mi is korábban beszámoltunk, szerdán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság drávaszentesi bemutatótelepén kétszáz racka szabadult meg téli bundájától, melyben közel húsz, az igazgatóság alkalmazásában álló birkanyíró vette ki részét.

Ismételten győzedelmeskedett a Barcsi FC csapata, ezúttal az Inke csapatával csaptak össze a barcsi darazsak, a végeredmény 13-0 Barcs javára.

Meghosszabbították a Barcson ideiglenes működő oltópont működési idejét. Az egészségügyi szolgáltatás áprilisban 7-8-án és 14-én is elérhető még.
 

A héten is nagy szükség van az önzetlen véradók segítségére. Aki segíteni szeretne, az a Kaposvári Területi Vérellátóban megteheti minden héten, de egy hét múlva Barcson is.

Birkanyírás kezdődött a Duna Dráva Nemzeti Parkban, ahol négy telephelyen 1000 rackát tartanak. A négyhetes munkafolyamat Barcson indult, április 6-án.
 

Több barcsi oktatási intézmény is kapcsolódott különböző programokkal a Magyar Parasport Napja alkalomhoz. Mint arról már beszámoltunk a Szivárvány EGYMI városi körsétát rendezett, de a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola is felhívta a diákok figyelmét a mássággal élőkre, és a sport terén elért eredményeikre is ezen a napon.

A 30. Kodomó Karate Kupát rendezték az elmúlt hétvégén Budapesten, ahol a barcsi VSE Karate Szakosztálya is képviseltette magát, szép eredménnyel. Erdős Zoltán, a szakosztály vezetőedzője szerkesztőségünknek elmondta: a budapesti Honvéd vívótermében ezúttal az utánpótlás versenyzői is megmérettették magukat, volt aki élete első nagy versenyén vett részt. A BVSE 21 versenyzővel nevezett, a Kodomó Kupáról 11 arany, 15 ezüst és 14 bronzérmet hoztak haza a karatékák.

Húsz alkalommal riasztották a somogyi tűzoltókat a hétvégén, ebből hét tűzesetnél és tizenhárom műszaki mentésnél avatkoztak be. Főként balesetet szenvedett járművek mentését végezték az egységek. Azóta újabb mentések is történtek... közelünkben is.

A Vénusz Mazsorett Csoport legkisebb tagjai is felállhattak a dobogóra a területi bajnokságon. A Magyar Látványtánc Sportszövetség versenyén a nagyok minden produkciója kvalifikálta magát az országos bajnokságra.

Megkezdődött hétfőn a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ tavaszi nagytakarítása, vagyis bezárt a fürdő. Nyitás április 8-án.

Indultak, nyertek és így továbbjutottak az Országos Bajnokságra a barcsi társastáncosok az MLTSZ területi bajnokságáról.

 

Valódi és játék bevásárló kocsi, mosóporos doboz, kis és nagy talicska egyaránt bevált iskolatáska pótléknak hétfőn a barcsi gimiben, ahol „nehozztáskát” napot tartottak. A Dráva Hullám Kopogtató című vasárnapi műsorában beszélt a Széchényi Ferenc Gimnázium idei diákigazgatója új elképzeléseiről, és a tervek között ott szerepelt az április negyedikei, táskamentes nap is.

Szavazatszámlálás és választási erdmények a Barcsi Krónikában. Szászfalvi László és Ander Balázs is köszönetet mondott a választóknak.

A 106 egyéni választókerület mindegyikében egy szavazókör csak a hétvégén számlálja majd a voksokat, mivel az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksait a vasárnap leadott szavazatokkal vegyítve számlálja majd a szavazatszámlálási bizottság.

A Barcson működő tíz szavazókörből egyben nem számláltak még voksokat. Az átjelentkezések és a külképviseleti szavazatok miatt a barcsi hármas szavazókörben a hét végén várható eredmény.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!