Folyóiratokkal és élményekkel gazdagodtak az idősek a barcsi Városi Könyvtárban

Képes folyóirattokkal és megannyi szép emlékkel térhettek haza a Szociális Otthon és a Közösségi Pszihiátria lakói, akik a Nyugdíjas Klub tagjaival karöltve csütörtökön délután látogatást tettek a Barcsi Városi Könyvtárban.

László Mariann, a barcsi Szociális Otthon vezetője szerkesztőségünknek elmondta: többször szerveztek már közösségi programot az otthon lakóinak az intézmény falain kívülre is, de az utóbbi időszakban a pandémia jelentősen korlátozta ezeknek a programoknak a megvalósítását. Ezúttal azonban a Nyugdíjas Klub szervezésében az otthon lakói is ellátogattak a városi könyvtárba, ahol Pandur Mária festőművész és Kovács Franciska fiatal festő kiállítását is megcsodálhatták az érdeklődök. Sziács Lászlóné, a könyvtár vezetője elmondta: szívesen látják az időseket, ilyenkor visszaköltözik a könyvtár falai közé a régi típusú újságolvasói élet, az idősek sorra lapozzák fel egymás társaságában a színes képes újságokat, melyekből ezúttal többet oda is ajándékoztak nekik. Az idősotthon lakói és a Nyugdíjas Klub tagjai ugyan meglepték a könyvtár munkatársait érkezésükkel, de nagy örömmel fogadták őket, hiszen nagyon érdeklődők voltak mind a kiállítások, mind pedig a könyvek iránt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!