Tavasz lilában, ezúttal a barcsi Borókásban

A tavasz minden érzékszervünkre hatással van; madárdaltól hangos a természet, ezer színben pompáznak a virágok, és a medvehagyma jellegzetes illatát is érezhetjük már. Halvány sáfrány, leánykökörcsin, odvas keltike, hogy csak néhányat említsünk az ilyenkor nyíló lilás színű virágból.

Az elmúlt hetekben újabb – ilyen színben pompázó – vadvirág kezdett virágzásba, ezúttal a Barcsi Borókásban – olvasható a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján. Schulz Andrea, az igazgatóság munkatársa szerkesztőségünknek elmondta: a fekete kökörcsin, melynek virágai – hűen nevéhez – sötétlila, már-már fekete színben pompáznak, kedveli a homokos talajt, a meleg, déli lejtőket, erdei fenyvesek tisztásain is találkozhatunk vele. Ezt a körülbelül 8-12 cm magas növényt selymes szőrzet borítja. Mérgező, de emellett gyógyhatású anyagokat is tartalmaz; a népi gyógyászatban teájával asztmatikus panaszokat és fejfájást gyógyítottak. Magvait a szél röpíti, melyek földet éréskor dugóhúzószerűen fúródnak a talajba, és a mag így tulajdonképpen „elveti" saját magát. Védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft. A csokonyavisontai fás legelő egyik honos virága a halvány sáfrány, az igazgatóság évről évre szervez Orchidea túrát a legelő területére, idén sem lesz másképp, a tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezik a túrát.

fotó: ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!