Elültették az Élet fáját Barcson is

Hétfőn délután elültették az Élet fáját Barcson, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ mögötti parkban, amely a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia és a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság felhívásának köszönhetően. Az ünnepségen Koós Csaba, Barcs város polgármestere, Németh Gergely, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Barcsi Erdészet erdőművelési ágazatvezetője és dr. Cserti István, alezredes, rendőrségi főtanácsos közösen helyeztek a földbe egy kocsányos tölgyet.

A városvezető elmondta: 2020-ban indította a programot a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia és a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság, azzal a céllal, hogy az emberek figyeljenek oda egymásra, és hogy közösen állítsák meg a koronavírus terjedését. A városatya hozzátette: tekintettel arra, hogy minden elültetett és az évek múlásával egyre magasabbra nyúló és terebélyesedő fa az élet egyik legszebb szimbóluma, a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság együttműködve az önkormányzatokkal a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelkeltés céljából minden településre, az erdészet által javasolt, a település természeti adottságainak megfelelő fajtájú facsemete ültetését javasolta, így került a választás Barcson a kocsányos tölgyre. Koós Csaba elmondta: a városnak fontos célja, hogy minél zöldebb legyen, így a programhoz való csatlakozás nem is volt kérdés számukra.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!