Helyi Hírek

Nagyon fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat és akarják is jól érezni magukat, hogy önzetlen és aktív résztvevői legyenek az eseményeknek, és a találkozások ne a betegségekről szóljanak, ne azzal foglalkozzanak csak, hanem, hogy kikapcsolódhassanak, és inkább a megelőzés legyen a cél.

Az ember testből, lélekből és szellemből áll, olyan, mint egy három lábú szék..., test, lélek szellem. Mindegy, hogy melyik láb törik el, az egész-ség felborul, ezért nem csak a testi dolgokra kell figyelnie az orvosnak a gyógyítás során, hanem a lélek és a szellem épségére is. 

A szombat kora reggeli borús időjárás sem befolyásolta a krizsnyicai kerékpártúrára jelentkezőket, 36a-n jelentek meg reggel fél 9 kor a Penny parkolóban, az előzetesen regisztrált sportolók közül csupán hárman mondták csak vissza a túrán való részvételt.

A 2021-es évben több és újabb feladatokat adott a migrációs helyzet a barcsi rendőrség munkatársainak. Cserti István, rendőralezredes, a Barcsi Rendőrkapitányság vezetője a csütörtöki testületi ülésen megtartott 2021-es évértékelőjében elmondta: bár a Somogy megyei határszakaszt nem érinti nagy mértékben az illegális migráció, többször nyújtottak segítséget a barcsi szerv munkatársai Bács és Csongrád megyében.

389 millió forintot nyert Barcs Város Önkormányzata a Gyermeknevelés Támogató Humán Infrastruktúra Fejlesztés nevű pályázaton, illetve további 369 millió forintból valósítható meg több önkormányzati tulajdonban lévő épület energetikai korszerűsítése.

A Barcsi Rendőrkapitányág a 2021-es évben a számára kiszabott feladatokat és szakmai célkitűzéseket végrehajtotta, a működési feltétel rendszerükben jelentős változás nem történt.

Április 22-én, pénteken a Föld Napja alkalmából ország, megye és város szerte is különleges programokkal készültek a pedagógusok a diákok részére, nem volt ez másképpen az Arany János Általános Iskolában sem.

Barcson rendezték meg a Diákolimpia leány labdarúgás megyei döntőjét, a Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégium leány csapata magabiztosan, 100 %-os teljesítménnyel lett megyebajnok.

Több önkormányzat társult formában tartja fenn az orvosi ügyeletet Barcson, néhány hónapja az ügyeleti óradíjak jelentős emelését is megszavazták a polgármesterek, de a problémák nem múltak el.

Megrendelték a jó időt, a nárcisz virágzást és a kulturális műsorokat a Nárcisznaphoz a Babócsáért Egyesület tagjai. A fellépők igent mondtak, a virágok már nyiladoznak, most már csak a jó időre van szükség ahhoz, hogy idén újra lehessen, és sikeres lehessen a falu ünnepe.

Elkészült Barcs Pálfalui településrészén a decemberben kidőlt temetőkerítés pótlása, sőt már, növények is kerültek a kiemelt ágyásokba.

Az elmúlt hetekben megcsodált virágzó díszcseresznye fasor hosszabb lett a barcsi városközpontban, a tarnócai településrészen pedig sokasodtak a szomorúfűzek. Több mint 30 facsemetét ültetett ki a városgazdálkodás az elmúlt két napban.

Innovatív és minden korábbinál jobb megoldás született a gyógynövények és mezőgazdasági termények gyors, költség- és energiahatékony szárítására. Egyedi és speciális terméket dobott piacra közösen a magyarországi Barcs Metál Kft. és a horvátországi pitomačai Herbas.

Április 21-22-én tartják az általános iskolai beiratkozást. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.

Barcson a két általános iskola egész napos programot kínál a Föld Napjához kapcsolódóan, amelyet április 22-én tartanak világszerte.

Minden híreszteléssel ellentétben, üzemel a fürdő Csokonyavisontán. Üzemelt az ünnepek alatt is, és üzemelni is fog a tervek szerint a későbbiekben is, tudtuk meg a település polgármesterétől.
 

Az általános iskolákba április 21-én és 22-én lehet jelentkezni, az ovikba május 20-ig is van idő. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik évét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie.

Drávasztárán idén is találkoznak a horvát együttesek a Drávai Tavasz keretében.

Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás látogatta meg szerdán az Úszó Nemzet Program barcsi helyszínét. Több résztvevő úszóünnepként számolt be a közösségi médiában a látogatásról.

Az ÉLET ÚTJA címmel, az elmúlt évben indított roadshow újabb évadhoz érkezett. A Joppé  Evangelizációs Központ  szervezésében 2022. április 22-én, pénteken, 17,00 órakor mutatják be a Váratlan élet című szinkronizált filmet a barcsi plébánián.

 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!