Elkészült az új temetőkerítés Pálfaluban

Elkészült Barcs Pálfalui településrészén a decemberben kidőlt temetőkerítés pótlása, sőt már, növények is kerültek a kiemelt ágyásokba.

Koós Csaba polgármester osztotta meg a jó hírt a városlakókkal, és arról tájékoztatott rajtunk keresztül, hogy több mint négy millió forintot költött a település erre a temetői projektre, melynek során helyi vállalkozó végezte a kőműves munkákat. A kőkerítés vásárolt kerítés elemekkel bővült és a szertartást bensőségesebbé tevő védőfallal, valamint csapadékvíz elvezető rendszerrel is gyarapodott a sírkert. A temetői felújításokra szánt idei keretből már készült egy urnafal a Béke utcai temetőben, melyre sajnos nagy szükség volt, és egy-két héten belül megkezdődik Somogytarnócán egy parkoló kialakítása is, hogy a temetések alkalmával ne az út mellett kelljen megállni az autókkal. Pálfaluban, a Klára utca felőli kiemelt ágyásba már növények is kerültek. A városgazdálkodási igazgatóság munkatársai csüngő japánakácot, buxus bokrokat, sudár zsályát ültettek el, és fehér rózsa is érkezik majd ide hamarosan. A másik oldalon, a homokosabb szakaszon pedig 4 homoktövis kapott helyet. A temetőt ölelő régi drótkerítés egyelőre még marad, annak cseréje a következő év egyik feladata lesz.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!