Bács és Csongrád megyében láttak el határvédelmi munkát 2021-ben a barcsi rendőrök

A 2021-es évben több és újabb feladatokat adott a migrációs helyzet a barcsi rendőrség munkatársainak. Cserti István, rendőralezredes, a Barcsi Rendőrkapitányság vezetője a csütörtöki testületi ülésen megtartott 2021-es évértékelőjében elmondta: bár a Somogy megyei határszakaszt nem érinti nagy mértékben az illegális migráció, többször nyújtottak segítséget a barcsi szerv munkatársai Bács és Csongrád megyében.

A kapitányság vezetője hozzátette: a Covid vírus miatt több városi rendezvény is elmaradt, vagy a nyár végére helyeződtek át, de amelyeket megrendezték, azokat mind esemény nélkül sikerült lebiztosítani a barcsi szerv kollégáinak. Szintén a Covid járvány miatt több baleset és bűnmegelőzési programot le kellett mondaniuk, így inkább az online előadások és képzések kerültek előtérbe a lebonyolítások során. Cserti István elmondta: a 2022-es esztendőben folytatódnak a sebességmérési és alkolholszondázási ellenőrzések, illetve továbbra is együtt kívánnak működni a polgárőrség munkatársaival, aki a tavalyi évben is nagy segítségére voltak a barcsi állománynak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!