Már az aranyosoknak is van egyen pólója

Az Arany János Általános Iskola diákjai is saját pólót kaptak, ezzel az aranyos diákok is beálltak a sorba, hiszen már minden iskolának van saját logóval és az iskola nevével ellátott egyen öltözéke. Horváth Edit, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta: korábban is volt már egyenpólója az intézménynek, de az idő múlásával valahogy elkopott a szokás, és már nem rendeltek pólókat az új diákoknak.

Ebben az évben viszont, úgy gondolták a közösségi összetartás jegyében  és mivel megváltozott az iskola lógója újra minden kis és nagy diák lehetőséget kaphat arra, hogy megvásárolja iskolája egyenpólóját, amelyben például sporteseményeken, városi rendezvényeken is megjelenhetnek majd. Ebben az évben egy egészen világos kék színt választottak, az Asa Dekor Kft. volt a kivitelező, az intézmény dolgozói és a gyerekek is elégedettek a végeredménnyel. Így, a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, a Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégium és a KSZC Dráva Völgye Gimnázium és Technikum tanulói után, már az aranyosok is egyenpólóban járhatnak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!