Helyi Hírek

forrás:Lakócsa önkormányzata

Rekortán (gumiborítású) pályát avattak a hétvégén labdarúgótornával egybekötve Lakócsán. A Magyar Labdarúgó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, 58 milliós beruházással valósult meg a 22-szer 40 méteres többfunkciós pálya, melyen háromféle labdajátékot is űzhetnek a mozogni vágyók a nap bármely szakában, hiszen a pálya kivilágítható.

Október 10-ére halasztották a Barcs-Drávatamási összekötő kerékpárút hivatalos átadását és az ezzel egybekötött kerékpártúrát is. Horváth Gábor sportreferens a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, a jó időt megrendelték, ha az égiek is velük vannak, akkor ezen a hétvégén mindenképp megtartják az átadóünnepséget és vele a Szentborbásig tartó kerékpártúrát is.

Megtartották a fogathajtók országos bajnokságát a hétvégén. Somogy megye bronzérmes lett.
 

A városban zajló önkéntes munkák közül ez a helyszín jelentette a legnagyobb és legösszetettebb feladatsort. A vízitúra szakosztály a bázisán konténereket és tetőt újított fel, az Őrláng Egyesület pedig szabad strandon a part menti veszélyt jelentő fákat tette biztonságossá.

Az Idősek napjához, és az idősek hónapjához kapcsolódóan tartottak misét Barcson, ahol beteg, idős egyaránt felvehette a betegek szentségét. 
 

Virágzik a kora ősz egyik jellegzetes hagymás növénye, az őszi kikerics, mely rózsaszínes-lilás virágaival borítja be a drávaszentesi üde réteket, legelőket, számol be az eseményről a Duna Dráva Nemzeti Park honlapján.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Barcs város teljes közigazgatási területére ebzárlatot, valamint legeltetési tilalmat rendelt el a rókák tavaszi, veszettség elleni orális immunizálása miatt 2020. október 07. - 2020. október 28. időpontok között. 

 

Korán reggel felbőgött a motorfűrészek hangja a drávai szabad strandon, ahol először 15 lánglovag kezdte meg a terület felújítását, majd szép sorban érkeztek a segítők is.

Október 2-án rendezték meg online a „Van beleszólásod! – Parlamenti Ifjúsági Napot”, melyre a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium harmadik alkalommal pályázott sikeresen. 9 másik iskolával vívták ki a jogot a részvételre, mely a járványügyi helyzet miatt kissé rendhagyóra sikerült – közölte az iskola közösségi oldalán.

Pályaválasztási nyílt napra várja az érdeklődő általános iskolás tanulókat és szüleiket a KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium 2020. október 17-én, szombaton.

Az egészségről, a természetről és az orvosi munka tapasztalatairól beszélt a barcsi közösségfejlesztési program keretében tartott zárókonferencián dr. Papp Lajos, a Kaposvári Egyetem professzor emeritusa, Széchenyi-díjas szívsebész.

A településrészeken is sokan szántak időt kerítések, korlátok, játszóterek festésére az I love Barcs önkéntes sorozatában.  

Több mint kétszázan vettek részt önkéntesként az I love Barcs önkéntes sorozatában. A szelektív hulladékgyűjtő szigeteket is rendbe tették a városlakók, ide korábban sok olyan szemét is kikerült az építési hulladéktól az elektronikai cikkekig, amiket a szelektíven gyűjtő járat nem szállít el. Kigazolták a szigeteket és a kerítéseket is lefestették.

A férőhelyek fele már betelt az önkéntes helyszíneken jelentkezőkkel a vasárnap esti Bikini és Detonic koncertre Barcson, ám lehetőség nyílt újabb regisztrációkra. 

A korábbi közösségi ház felújításhoz tartozó projekt részeként kerültek újabb játékok a barcsi Szegedi Tibor Közösségi Ház elé a napokban. A talajrendezés után a barcsi DUNAKER Kft. gondozásában lévő, köztéri és közösségi használatra is alkalmas gyerekjátékok kerültek a térre.

forrás:hajdupress

Gördülékenyen, gyorsan halad a diákok testhőmérsékletének ellenőrzése, több munkatárs, több helyszínen végzi el a mérést, így nem okoz fennakadást a bejutásban a barcsi iskolákban. 

„A kultúrák összefogása a közösségért” program keretein belül már több településen is végeztek szűrővizsgálatot a Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó intézmény dolgozói, a prevenció és megelőzés fontosságát hangsúlyozva.

Péntek délután Pálfalun, a városba érkezőket fogadó tábla parkosításával kezdődött az I love Barcs – Rajtad is múlik! önkéntes hétvége, amely ma további tíz helyszínen várja a Barcsért tenni akarókat.

Szeptember 28. óta naponta több tízezer kilónyi pontyot csúszdáztatnak a vízbe a Balaton több pontján is. Szerdán Balatonlellén és Alsóőrsön jártak a pikkelyeseket szállító kamionok, ahol a szakemberek 22 ezer kg háromnyaras pontyot engedtek a tóba. Lassan elérik a 300 ezer kg-os éves telepítési kötelezettség felét.
 

Emlékplakettet kapott a barcsi irodával rendelkező Fiume Barátai Egyesület az idén 100. éves fennállását ünneplő Vitézi Rendtől. Az elismerés a várható együttműködés jele.
 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!