Idén lélekben ünnepelik együtt a hívők a feltámadást

Húsvét a feltámadás ünnepe, ennek kapcsán beszélgettünk a Dráva Hullám Hív a harang című műsorában Zsemberi-Szigyártó Évával a Darányi Református Egyházközség lelkészével.

 

A húsvét csakúgy, mint a karácsony az egyetemes kereszténység ünnepe. A születés megünneplése nagyon fontos, de ugye hitünk alapja a feltámadás, ezt ünnepeljük húsvétkor. Ilyenkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük – mondta a darányi lelkész.  Zsemberi-Szigyártó Éva kitért rá, hogy a húsvéti ünnepkör valójában a 40 napos böjttel veszi kezdetét, majd virágvasárnappal indul meg a Nagyhét. Mivel ez egy összetett ünnep, előszőr a gyászt érezzük szívünkben nagypénteken, majd harmadnapra a feltámadás kapcsán az örvendezés tölti ki lelkünket. Jelen helyzet sajnálatos módon kihat az ünnepre is, már a tavalyi évben is éreztük a korlátozások hatását és egy év elteltével sem javult sokkal a helyzet, a közös ünnep így lélekben valósul meg a legtöbb helyen. A lelkész szerint az Úr Jézus közöttünk van, így akár az otthonunk is templommá válhat, tehát otthon, családi körben vagy akár magányosan is megélhető az ünnep. A modern technikának köszönhetően akár online hitvezetéshez is hozzáférhetnek a hívek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!