Szászfalvi László és Ander Balázs is köszönetet mondott a választóknak

Szavazatszámlálás és választási erdmények a Barcsi Krónikában. Szászfalvi László és Ander Balázs is köszönetet mondott a választóknak.

Szászfalvi László megválasztott, egyben regnáló képviselőként is köszönetet mondott a választópolgároknak a Híd Televízió stúdiójában. Mint mondta: a munka nem áll meg, a kormány már ülésezik ő pedig folytatja az egyeztetéseket a választókerületben. A hamarosan megalakuló országgyűlés kormánypárti frakciójában foglal majd helyet Szászfalvi László ismét, ami bevallása szerint jóval kedvezőbb pozíció.
„Jobbra számítottam” - így értékelte a Barcsi Krónikában a vasárnapi választási eredményét Ander Balázs, a hatpárti ellenzék jelöltje. 42%-ot tippelt saját eredményre, de azt előre borítékolta, hogy egyéniben nem lesz képviselő – mondta el a BarcsMédia kérdésére. Ander Balázs megköszönte a választóknak a szavazatokat, az aktivistáknak, szavazatszámlálóknak a munkát. A parlamentben nem dolgozik tovább, de nem tudja, hogy politikával foglalkozik-e a folytatásban. Ezt a településeken még működő ellenzéki csoportokra bízza, erről ők döntenek majd.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!