Megkapta Barcs a kompenzációt, „nagyot megy” az IPA is

Nagyot lendítettek Barcs pandémiás költségvetésén a helyi vállalkozások. Tavasszal Koós Csaba polgármester arra kérte a helyi vállalkozásokat, hogy lehetőség szerint – az állami kedvezmény lehetősége ellenére – fizessék meg időben és lehetőségük szerint az iparűzési adót a települési önkormányzat felé.

A most közzétett háromnegyed éves beszámoló adatai szerint a barcsi cégek a tervezetthez képest több mint dupla annyit fizettek be a város kasszájába, így az időarányos 170 millió forint helyett már 341 millió forint folyt be ebből az adónemből. A kormány kompenzálta a pandémia miatt elvont adó tekintetében Barcsot is, idén csaknem 90 milliós „kárpótlást” kapott a település. A háromnegyed éves pénzügyi helyzetről közmeghallgatást is tartanak csütörtökön, a képviselők eztán tárgyalják majd meg a napirendet a munkaterv szerinti ülésen.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!