Közeli helyeken

Elhunyt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja. Nevéhez fűződik a Csiky Gergely Színház aranykora és a kaposvári színész tanszék létrehozása – fogalmazott búcsúüzenetében Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Siófokon és vonzáskörzetének útjain pénteken tartott nagyszabású razziáról számoltak be a rendőrök hétfőn. A megyei főkapitányság közlése szerint nyolc civil gépkocsit, tíz járőrautót, valamint hat sebességmérő berendezést vetettek be az egyenruhások.

A kormány kiemelt figyelmet fordít a vidéki városok fejlesztésére, a következő 7 évben 1800 milliárd forintot biztosít a térségek saját beruházási elképzeléseinek megvalósítására - jelentette ki Varga Mihály a felújított komlói autóbusz-pályaudvar átadó ünnepségén. 

Mától lehet jelentkezni az egyre népszerűbb Erdei Vándortáborba, ahol immáron harmadik éve a Zselici erdőben is barangolhatnak a résztvevők –közölte honlapján a SEFAG Zrt.

 

Halálos áldozatot is követelt a tűz Görgetegen. Este fél kilenc körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Görgetegen, a Petőfi utcában kigyulladt egy családi ház.  

Országszerte több tucatszor riasztották a tűzoltókat a tegnapi viharos szél miatt. Legtöbbször kidőlt fák, letört ágak okoztak fennakadásokat, de több településen épületek tetejét rongálta meg a szél.

A koronavírusos betegek kezelésében is kiemelt jelentőséggel bíró új, keringés- és légzéstámogató eszközöket kapott a Pécsi Tudományegyetem az Operatív Törzs jóváhagyásával, az Országos Kórházi Főigazgatóság szervezésében.

A szeles idő alaposan betett a balatoni jégnek: feldarabolta a tavat részben beborító vékony jégréteget. Közel 100 km/h-s széllökést mértek Fonyód-hegyen. A viharos északnyugati szél egyre inkább feldarabolta, majd a déli part felé tolta a jégtáblákat, amelyek még kisebb darabokra törtek szét – írják az Időkép oldalán, ahol videón is bemutatják, mindez hogyan is zajlott.

A szeles idő alaposan betett a balatoni jégnek: feldarabolta a tavat részben beborító vékony jégréteget. Közel 100 km/h-s széllökést mértek Fonyód-hegyen. A viharos északnyugati szél egyre inkább feldarabolta, majd a déli part felé tolta a jégtáblákat, amelyek még kisebb darabokra törtek szét – írják az Időkép oldalán, ahol videón is bemutatják, mindez hogyan is zajlott.

Elfogtak Nagybajomban egy nőt, aki vidrabőrt árult. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Pest Megyei Kormányhivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki egy közösségi oldalon árulta a vidra preparátumot.

Elkészült az új balatoni nádtérkép – számolt be róla az MTI. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint öt év alatt összességében nőtt a balatoni nádasok területe, de csak a szárazföldi kiterjedésüknek köszönhetően; a minőségük ugyanakkor romlott. Ennek oka 90 százalékban az, hogy hosszú évek óta folyamatosan nő az illegális bejárók, feltöltések, kikötők száma. 

Az osztálytermekben elhelyezett nyulaknak, valamint a velük folytatott állatasszisztált foglalkozásoknak köszönhetően jelentős mértékben, átlagosan 8 százalékkal csökkent a vizsgált első osztályos kisgyermekek szorongása – állapították meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusának kutatói.

A gazdaság akkor lesz továbbra is fejlődőképes, ha olyan ökoszisztéma épül köré, amely ki tudja szolgálni az ipart; ezek a technológiai platformok pedig meghatározóak lesznek a következő évtizedekben - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Csaknem 110 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával épült kerékpárút Dél-Baranyában, az Ormánság központjának és legnagyobb lélekszámú településének számító Sellyén - tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t.

A Fonyódi Járási Ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt őrizetbe vétele alatt, gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt negyvenes éveiben járó férfit, aki egy értékes kerékpárt lopott el egy fonyódi társasháznál – tudtuk meg az Ügyészség szerkesztőségünknek megküldött leveléből.

A korcsolyázás szerelmeseinek kedvezett az időjárás az elmúlt hetekben: több Baranya megyei tó is alkalmassá vált a téli sportra. A befagyott tavakra azonban érdemes fokozott óvatossággal rámenni – az időjárás enyhülésével a korábban még alkalmas területek is veszélyessé válhatnak, pillanatok alatt beszakadhat alattunk a jég. 

Összefüggést fedeztek fel az invazív kagylók és a balatoni pontyok táplálékválasztási preferenciái között az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kollégái. Balogh Csilla és Serfőző Zoltán tanulmányát a rangos Freshwater Biology folyóirat közölte, melyet a lengyel Nicolaus Copernicus Egyetem kutatójával, Jaroslaw Kobakkal közösen szereztek.

Elsősorban a gyermekkori törések kezelésében alkalmazható új, magnézium-kalcium alapú felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t.

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (PTE TTK) az idei évben különleges módon mutatja be képzési kínálatát. Ehhez VR szemüveget használnak, melyben a diákok a virtuális térben (a metaverzum a 3D-s virtuális világok hálózata) tekinthetik meg, hogy az egyes szakokon mi vár rájuk majd hallgatóként. A szemüveg segítségével belső szemlélőként, a virtuális térben mozogva élheti át az élményt az érdeklődő. A kar képzési kínálata pedig kellően színes ahhoz, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő szakterületet, ebben nyújt segítséget a VR szemüveg, melyre a programot a kar saját hallgatói fejlesztették szakmai gyakorlat keretében. 

Több mint 200 millió forint értékben adtak át fejlesztéseket Zselicszentpálon. Többek között megoldották a belvízrendezést, megújult az önkormányzati hivatal épülete és útfelújítások is történtek – olvasható a KaposvárMost honlapján.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!