Húszmilliós ingatlant kaptak ötért a polgármester gyerekei

A Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága nyújtott be keresetet az ügyben a Kaposvári Törvényszékre. Az ügyészség álláspontja szerint a földhivatali bejegyzés alapját képező adásvételi szerződés több okból is semmis.

A kereseti kérelem lényege szerint egy Somogy megyei község képviselő-testülete 2020 októberében az önkormányzat tulajdonában lévő, korlátozottan forgalomképes 4,5 ha területű, jórészt erdővel borított földterületet jelentősen a piaci ár alatt értékesítette a polgármester gyermekeinek. Az adásvételi szerződés alapján az új tulajdonosok 5,9 millió forintért jutottak hozzá az egyébként 20 millió forint értékű ingatlanhoz. A megállapodást azonban úgy kötötték meg, hogy nemzeti vagyongazdálkodásra vonatkozó szabályokat mellőzve a korlátozottan forgalomképes törzsvagyont a képviselő-testület az eladást megelőzően nem minősítette át üzleti vagyonná, továbbá az értékarányossági követelményeket sem tartották be. Az ügyészség keresetében a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását indítványozta azért, hogy a földterület tulajdonjoga visszakerüljön az önkormányzathoz. A jogszabályokba ütköző adásvétel kapcsán hűtlen kezelés miatt büntetőeljárás is indult.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz – DDRF Symphonic Band

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!