Folytatódnak az adománygyűjtések

Vasárnap reggelig 540 millió forint felajánlás érkezett az orosz-ukrán háború kitörése után a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Kossuth rádióban.
 

Állami hivatalok, oktatási intézmények, egyházi szervezetek, cégek és magánemberek kezdtek adománygyűjtésbe az elmúlt hetekbe. Ma már inkább élelmiszert, és pénzbeli adományt kérnek. A legtöbb helyen célzott gyűjtés zajlik, van ahol a teljes ellátást támogatják, van ahol, csak egy-egy célcsoportot, vagy területet.  Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke a Vasárnapi újság című műsorban köszönetet mondott a 1357-es nemzeti adományvonalon és a 11711711-22222222-es bankszámlaszámon adományt felajánlóknak, egyúttal hangsúlyozta: továbbra is várják a pénzbeli és szálláshely-felajánlásokat, a tartós élelmiszereket, valamint az önkéntesnek jelentkezéseket. Közölte, a karitatív szervezetek a határ menti településeken és a budapesti pályaudvarokon kialakított segítőpontokon eddig több mint 59 ezer embernek nyújtottak támogatást, mintegy 200 millió forintértékben. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a kormány első lépésben 600 millió forintot, majd további 1,3 milliárd forintot különített el arra, hogy közvetlen segítséget juttasson el Kárpátaljára, sőt azon túlra is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!