Idén közel 200 lakástűzhöz vonultak a megye tűzoltói

Idén eddig 197 lakástűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat – közölte Wéber Antal tűzoltó dandártábornok a szerdai sajtótájékoztatón. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta: 2022-ben már tízen megsérültek, ketten pedig életüket vesztették a tűzesetek során.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy a lakástüzek egyharmadában a kéményből indult a tűz, a második leggyakoribb keletkezési helyszín a konyha volt. A tűzvizsgálatok azt mutatják, hogy az otthonokban keletkezett tüzek többsége valamilyen emberi tevékenységre vezethető vissza, oka sok esetben egy apró figyelmetlenség volt. Előfordult az is, hogy szándékos gyújtogatás miatt csaptak fel a lángok, míg másutt a dohányzás, a kémény rossz állapota, valamint a fűtőberendezésből kipattanó szikra okozott tüzet. Tompos Gábor tűzoltó alezredes a füstjelző készülékek fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, Somogy megyében még nem elterjedt a füstjelző használata, pedig egy ilyen egyszerű berendezés már a füst megjelenése után csaknem egy percen belül jelez. A sajtótájékoztatóra olyan károsultak is meghívást kaptak, akik az elmúlt hónapokban saját otthonukban tapasztalták meg, hogy pillanatok alatt mekkora károkozásra képes a tűz, de gyors reagálásuknak és a tűzoltók szakszerű beavatkozásának köszönhetően nem történt nagyobb tragédia. A sajtótájékoztatón személyes tapasztalataikat is megosztották a nyilvánossággal. Az érintettek egy-egy füstérzékelőt vehettek át, növelve ezzel otthonuk biztonságát.

fotó: felegyhazikozlony.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz – DDRF Symphonic Band

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!