Helyi Hírek

Január 23-án lesz, a Széchényi Ferenc Gimnázium szervezésben, az országos angol verseny első fordulója. A barcsi oktatási intézményhez folyamatosan érkeznek a nevezések.
 

Létszámleépítés és ügyintézés áthelyezés nélkül alakult meg és működik a Csokonyavisontai Közös Önkormányzati Hivatal. A két héttel az őszi helyhatósági változásokat követően újjá alakult Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke a Barcsmédia vendégeként elmondta, a társulás eddig is a térség önkormányzatainak, falusi testületeinek a munkáját segítette, az átszervezésnél is így történt.
 

A Barcsi Járásban az orvoshiány ellenére a jól ismert szakemberek el tudják látni az ügyeletet, nincs szükség kényszermegoldásra – mondta el kérdésünkre Reiz Tamás. A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szerint a járás háziorvosai tisztességgel ellátják munkájukat, bár vannak üresen álló praxisok, de az ügyeletet így még működtetni tudják.

Tavasszal hivatalosan is átadják a barcsi belterületi kerékpárutat, de addig is fogadják az észrevételeket a forgalmi renddel kapcsolatban. Változtatást azonban csak az átadást követően tud kezdeményezni az önkormányzat.

A környékbeli fürdőkhöz képest igencsak versenyképes áron dolgozik a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ – mondta el a Híd TV stúdiójában Koós Csaba polgármester. A városvezető rámutatott: 2016 óta itt nem volt áremelés, a mostani korrekcióra már szükség volt.

Megrongálták ismeretlen tettesek a Drávatamási felé vezető kerékpárutat. A sávokat elválasztó oszlopokat kiszedték és a Drávába dobták a hétvégén – mondta el szerkesztőségünknek Koós Csaba polgármester.

Ebben az évben sem maradunk kedvezmények nélkül. A strandon megemelkedtek a belépőjegyek árai, de kedvezményekre a továbbiakban is számíthatunk.

Újra üléseznek Barcs Város bizottságai, holnap Barcs Város Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és a Pénzügyi Bizottsága tárgyalja a különféle napirendi pontokat.

2019 kimagasló évnek tekinthető a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ életében. Az idén 14 éves fürdő egyre kedveltebb a vendégek körében.

 

Január elsejével kerültek bevezetésre az új, megemelt belépőjegyárak a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban. Az emelés több ok is indokolta.

Újabb hírekkel várja Önöket a Barcsi Krónika. Több hasznos információt tudhatnak meg hétfői magazin műsorunkból, többek között a kerékpárútról is szó lesz.

Hétfőn a legtöbb helyen borongós, helyenként tartósan párás, ködös időre van kilátás. Csak kisebb körzetekben, jellemzően délnyugaton süthet ki a nap. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban -6, 0, napközben -1, +4 fok várható. 

Jövő héten újra üléseznek Barcs Város bizottságai. Szerdán az Egészségügyi, Szociálpolitikai és a Városfejlesztési, Turisztikai Bizottság tagjai tartanak üléseket.

 

A Barcsi Szociális Központ munkáját is segíti majd a nemrégiben beszerzett Ford kisbusz, amely az óvodások szállítását is végzi a jövőben. Az új jármű napokon belül munkába állhat - közölte szerkesztőségünkkel Koós Csaba polgármester.

A közlekedési táblák kikerültek, így azok hatályban vannak, nem érdemes rutinból megállniuk az autóvezetőknek. A Bajcsy-Zsilinszky utcában is többhelyütt tilos megállni autóval.

Buszos szállítást szerveznek Barcsról is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek idén szeptemberben Magyarország ad otthont.

A barcsi épített kerékpárút a kétkerekű kerékpárosok közlekedésére szolgál, más jármű nem veheti igénybe – mondta el megkeresésünkre Horváth Zoltán rendőr alezredes.

Fel sem merült, hogy átnevezzék a közösségi házat a romatelepként is ismert városrészben – hangsúlyozta Tatai Ferenc a Szegedi Tibor Közösségi Ház bejárásán.

Idén is ingyenesen juthatnak el mammográfiai szűrésre a barcsi 45 és 65 év közötti nők. Az utazást a kaposvári vizsgálati helyszínre az önkormányzat biztosítja. Az idei évben január 27-én és 28-án, valamint február 3.,4.,7. és 10. napján van lehetőség.

Már a barcsi Kormányablakban is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány.  Már nem szükséges a papír alapú formanyomtatvány kitöltése és postai úton történő feladása, az ügyintézőknél szóban terjeszthető elő a kérelem.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!