Hazaérkeztek Törökországból a DVK-s diákok

Vasárnap délután landoltak Ferihegyen a Dráva Völgye Középiskola azon diákjai, akik részt vettek a "Csodálatos természet" című Erasmus+ projekt törökországi - egyben utolsó - programrészén. A programban vállalt feladatok teljesítése mellett lehetőségük volt megismerkedni a város és a környék nevezetességeivel és látnivalóival, élvezhették a Földközi tenger fantasztikusan meleg vizét, és nem utolsósorban a török konyha ízeit.
 

Szeptember 1-jén indult a csapat, hogy a Taurus hegység őshonos élőlényeivel és a veszélyeztetett fajaival ismerkedjenek meg. A programban Tarsus és Mersin nevezetességeinek, illetve a környék látnivalóinak megtekintése is szerepel. A projektben három, ország, három középiskolája vett részt.
Az olaszok májusban fogadták a partnereket, akik Szicília őshonos és invazív növény - és állatfajait figyelhették meg a Niscemi Nemzeti Parkban, illetve a flamingók életterét és költését a prioroi Nemzeti parkban. Itt is szerepelt a szakmai programok mellett városnézés, megismerkedtek Szicília nevezetességeivel, és az olasz konyha jellegzetes fogásaival. A project első állomása, tavaly ősszel, Barcs volt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2019. szeptember 19-i soros ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!