Helyi Hírek

Egymást követő két nap is színpadra álltak a Vénusz Mazsorett Csoport táncosai az Óévbúcsúztató gálán.

Átalakul januártól a barcsi fürdő jegyértékesítési rendszere. Ugyanott lehet megváltani a belépőket, de számos forma kikerül a jegytípusok közül. Megszűnik például a strandjegy, amelynek előírásait rendszeresen nem tartották be a fürdőzők.

Emelkednek januártól a térítési díjak a barcsi intézményekben – erről is határoztak decemberben a képviselők. Utoljára 2015-ben emelt térítési díjat az önkormányzat. Az ellátott gyerekek és diákok többsége kedvezményesen, avagy ingyenesen étkezik az intézményekben.

Megszűnik a bolhói és a babócsai közös önkormányzati hivatal is az év végével – tudósított a sonline.hu. Négy közös önkormányzati hivatal (KÖH), a bárdudvarnoki, a hetesi, a bolhói és a babócsai is megszűnik az év végén a megyében.

Ünnepi nyitvatartás szerint még az év utolsó napján is várják az ügyfeleket a Barcsi Polgármesteri Hivatalban.

Nem csak az év utolsó hétvégéjén várták a fürdőzőket a helyi és a környékbeli strandokon, hanem az év utolsó előtti napján is programokkal készülnek a pihenni és szórakozni vágyóknak.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatot írt ki az M60 Pécs–Szigetvár Nyugat gyorsforgalmi út tervezésére – írja a Szabad Pécs.

A tűzijáték szinte elengedhetetlen része az új év köszöntésének, viszont több veszélyt is rejt magában. 
Mint, ahogy azt korábban már megírtuk a hatóságok mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy csak engedéllyel rendelkező árustól vásároljunk pirotechnikai eszközöket, a használati útmutatóban foglaltakat pedig minden esetben be kell tartani, a balesetek elkerülése érdekében. A petárdázás továbbra is tilos. 

Január 2-án nyit ki legközelebb a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park. Több bemutatóhely sem fogad már látogatót az idei évben az igazgatóság működési területén.

Folytatódik az évzáró közvetítések sora a Híd Televízióban. A barcsi helyi csatorna karácsonyi műsorában a Szivárvány EGYMI, a Boróka műsora mellett horvát nyelvű betlehemes játék is szerepel.

A hatóságok azt javasolják, hogy mindenki csak legális forrásból szerezze be a szilveszteri pirotechnikai eszközöket, mert a "feketén" árult termékek súlyos baleseteket okozhatnak.

Feldolgozásokkal és saját dalokkal nyitotta a Metál Karácsonyt a Skoge Barcson. A pécsi zenekar mozgalmas évet tud maga mögött.

A forró, napsütéses nyárnak köszönhetően rekordokat döntött a barcsi fürdő forgalma, és összességében is nőtt az éves forgalom.
Lipics István, a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ igazgatója megkeresésünkre elmondta, várhatóan 10 ezer fővel magasabb lesz a látogatottság 2019-ben, mint 2018-ban. 150 ezres forgalommal zárhatják az évet.

 

Barcs Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának ajándéka is odakerülhetett egy-egy barcsi karácsonyfa alá. A szervezet idén is adott jutalomkönyveket.
 

Még pár óráig élvezhetjük a kellemes őszies időjárást. Holnaptól minden megváltozik. Szombaton egy újabb hidegfront robog át felettünk, amely mögött már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, hidegebb levegő érkezik fölénk.

Lassan elérkezünk az év utolsó napjához, a december 31-hez. Sokaknak oda kell figyelniük az adószámlájuk állapotára, mondta el rádiónk vendégeként a NAV Somogy megyei sajtóreferense.
 

Az ünnepek idején is működik a barcsi melegedő, amely a fedél nélkül maradt embereknek nyújt gyors segítséget.

Évről-évre több dísz ékesíti a barcsi közterületeket a karácsonyi időszakban. Idén 14 új oszlopra szerelhető fényt vásárolt a barcsi önkormányzat.

Mégsem sem marad el a Mustármag Együttes szabadtéri programja. A próbák ellenére sem tudták megrendezni az idei évben a hagyományos Karácsonyi Muzsikát.

Önkénteseket és főállású dolgozót is vár a barcsi állatmenhely.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!