Idegen nyelvként tanulják vissza a beást a mai roma gyerekek

A beás nyelvet jórészt idegen nyelvként tanulják már vissza a mai roma gyerekek, de minden lehetőséget meg kell ragadni a hagyományok ápolására – mondta a nyári hagyományőrző táborok kapcsán a Dráva Hullámnak adott interjújában Tatai Ferenc.

A Barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy találkozzanak minél többet a nyelvvel a gyerekek, azért a napközis táborokban és a balatoni táborokban is szerveztek ilyen alkalmakat. Míg a mostani középkorosztály még szüleitől, nagyszüleitől családon belül folyamatosan beás dalokat és mondókákat hallott, illetve csaknem minden háznál beszélték a beást, addig ma ez kevéssé jellemző. Ezért is népszerű a két nyári zarándoklat, hiszen Máriagyüdre és Csatkára is valamely roma nyelvjárás szerinti misére mennek a barcsiak minden évben. Most hétvégén Rudi atya áldása után indulnak Csatkára, hogy a kárpát-medencei oláh cigányok számára a legfontosabb egyházi ünnephez csatlakozzanak. Egyfelől, akár a többi zarándok, ők is a Szentkút áldásos vize miatt érkeznek, meghallgatják a misét, imádkoznak, énekelnek. Másfelől ilyenkor az ország minden részéből érkező roma közösségek önálló cigánytalálkozót is tartanak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. november 18.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!