Új lakó a drávaszentesi állattartó telepen

A napokban új szamárral gazdagodott a Dráva Kapu Bemutatóközpont drávaszentesi állattartó telepe – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park weblapján. Az 1 éves kanca csikó – aki a Zsuzsi névre hallgat – a nemzeti park nagydorogi telephelyéről került Drávaszentesre.

A magyar parlagi szamár elnevezést, mint fajtamegjelölést először 1913-ban használták, majd 2004-ben fogadták el önálló fajtaként. Vándorkereskedők életében teherhordásban; a kolostorok, várak esetén a vízhordásban, szőlőművelésben; illetve a tiprómalmok meghajtásában játszott szerepet. Kis, közepes és nagytestű változatait különböztetik meg. Magyarországon a közepes termetű változat a leggyakoribb. Színét tekintve lehet egérszürke, barna és fekete is. Mindegyik színben gyakori a fecskehas, vagyis a világos hasalj.  Jellegzetes jegye a gerincélen végigfutó szíjaltság, továbbá a vállcsík; a lábakon pedig a haránt irányú zebroid csíkok. A magyar parlagi szamár legértékesebb tulajdonsága az igénytelenség és a hosszú élettartam; emellett szívósak, intelligensek, jól idomíthatóak. Gazdasági szerepe jelentéktelen, ma már inkább hobbiból tartják.

Fotó: ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!