Közeli helyeken

Az egészségügyben használt hagyományos CT és MR felvételekből kiterjesztett valóság alapú, háromdimenziós képeket alkotó orvosi segédeszközt fejlesztett ki a zMed Zrt. a Pécsi Tudományegyetem és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet szakemberei közösen.

Szerbiából és Ausztriából is neveztek azokra a Mikulás-futóversenyekre, amelyek szombaton rajtoltak el több balatoni településről. A sportos események komoly turisztikai vonzerőt jelentenek a régióban.

Megjelent a brit Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási rangsor fenntarthatóságot vizsgáló ranglistája, amelyre a tavalyi 3 után idén immár 7 magyar egyetem került fel, köztük a Pécsi Tudományegyetem is - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán.

Az Év kiváló magyar méze a gyékényesi Pálfy-Oszkó Méhészet nyári virágméze lett a XIV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon - közölték a szervezők az MTI-vel szombaton.

Nem egyedülálló a Somogyi Büntetés-végrehajtási intézmény kezdeményezése, miszerint a börtön fogvatartottjai tisztítják meg az utcákat, ugyanez a gyakorlat Budapesten, Vácon, Márianosztrán, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Kecskeméten, Baracskán és Pálhalmán is – olvasható a Kaposvármost honlapján.

Somogy vármegye valamennyi, az idei évben pályázatot benyújtott önkormányzati tűzoltó-parancsnoksága és önkéntes tűzoltó egyesülete a napokban vehette át azokat az eszközöket és felszereléseket, melyet a központi költségvetésből megítélt nekik a katasztrófavédelem.

Varázslat címmel teltházas koncertet adott a Kaposvár Helyőrségi Zenekar csütörtökön, a Szivárvány Kultúrpalotában. A repertoár ezúttal is rendkívül színes volt, különböző hangulatú és stílusú dalok csendültek fel az est során – olvasható a Kaposvármost honlapján.

A pécsi székesegyház négy tornya ebben az évben nélkülözni kényszerül a mára szimbólummá vált adventi díszvilágítását, melyet teljes pompájában adventi koszorúként is szoktak emlegetni.

Együttműködési szerződést írt alá december 8-án a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézete, a Pécsi Vasutas Sportkör, valamint a Pécsi Sport Nonprofit Zrt., mely a hallgatók sportszakmai gyakorlatát teszi majd hosszútávon lehetővé a két szervezetnél.

December 7-én nyílt meg Pécsett a Természettudományi Múzeumban a KARSZT-BARLANG-KUTATÁS – Rónaki László Barlangász Emlékkiállítás. Az esemény társszervezője a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

December közepén panorámás jégpálya nyílik a siófoki Nagystrandon és egészen február elejéig várja a tél szerelmeseit. Az ünnepvárás minden napjára jut téli élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt – áll a város közleményében.

Idei utolsó munkaterv szerinti ülését tartotta pénteken a kaposvári Vármegyeházán a Somogy Vármegyei Közgyűlés.

Bábtáncoltatással, énekmondással, dudaszóval és rengeteg humorral várja a családokat az Advent elkövetkező hétvégéin a BábSzínTér.

 

Megkezdődött a desedai kemping megújítása a tereprendezés, ezzel hivatalosan is elindult a kivitelezés - jelentette be közösségi oldalán Szita Károly polgármester. A régi helyén új és modern kemping épül.

222 lakóközösség adta be kérelmét a pécsi önkormányzat júniusban meghirdetett társasház-felújítási pályázatára. Támogatást lehetett kérni a közöségi terek energetikai korszerűsítésére (100 millió forintos keretösszeg), illetve a közösségi terek karbantartására és felújítására (50 millió forintos keretösszeg).

 

Természetiskola minősített oktatóhely címet kapott a Pécsett működő Tettye Oktatási Központ, ahol a héten több program várja az érdeklődőket, többek között a téli madárvédelem témakörben is.

Két héten át tartotta magát 102 centiméteren a Balaton átlagos vízszintje, ami csütörtökre kimozdult az időszakos holtpontjáról, egy centiméternyit emelkedve, írta a Hírbalaton. A vízügyi honlap szerint a héten kedden, december 5-én, már 106 cm volt.

Múzeum látogatáson vett részt a barcsi Német Hagyományőrző Egyesület. Bolyban jártak, a közelmúltban átadott tájházban.

November 23-án éjjel érkezett meg Pécsre a Mikulás, aki beköltözött a műhelyszobájába, a Márkus Színbe, és ott várta az érdeklődő gyerekeket.

A Velencei-tó, és a Balaton parti sávja mentén több helyen összefüggő jégréteg képződött az elmúlt napokban. A kisebb tavakon pedig már napokkal korábban is.

 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!