Kilenc hónap alatt csaknem kétszáz lakástűz
![](http://www.barcsihirek.hu/sites/default/files/styles/hir_listakep/public/field/image/lakastuz-langlovagok.jpg?itok=DaqFMHAl)
2023 első három negyedévében 193 lakástűz keletkezett Somogyban, néggyel több, mint 2022 első kilenc hónapjában.41 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, a padláson, továbbá a tároló helyiségekben csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, fűtés hibára, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza.
Az első három negyedévben a tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 8 lakástűz után indult tűzvizsgálat. Tavaly a lakástüzek következtében 12 ember sérült meg, két emberen pedig már nem lehetett segíteni, 2023-ban öten sérültek meg, azonban senki sem vesztette életét lakástűzben.
A tűzzel érintett lakások egyikében sem használtak füstérzékelőt, pedig ezek a készülékek a tűz keletkezésekor szinte azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni. Szeptember végéig harmincnégyszer riasztották a somogyi tűzoltó egységeket szén-monoxid miatt. Az esetek során három ember szenvedett valamilyen mértékű mérgezést.
Fotó:langlovagok.hu
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!