Közel 3000 vízimentés az idei strandszezonban

Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai. A szakszolgálat azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy 2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.

Hozzátették, hogy 114 olyan esetet is elláttak, amelyben mentőhajóik, illetve mentőautóik egészségügyi személyzete (mentőorvos, mentőtiszt vagy mentőápoló) is részt vett az ellátásban. Mentőhajóikat – köztük a két sürgősségi mentőhajót – 373 alkalommal riasztották mélyvízi mentéshez vagy olyan strandi esetekhez, ahol emelt szintű ellátásra volt szükség.
A nyáron 30 prevenciós eseményt tartottak, nagy részüket strandokon, ahol újraélesztést tanítottak laikusoknak, és bemutatták a különböző mentőmellényfajtákat és helyes viselésüket, valamint néhány mentőeszközüket. Közölték azt is, hogy idén már hét mentőmellényállványt üzemeltettek. Tavaly állították fel az első olyan állványaikat balatoni strandokon, amelyekről bárki ingyenesen elvehet egy mentőmellényt a gyermekének, amíg a strandon tartózkodnak.
A következő turisztikai szezonig karbantartást, felújítást végeznek, illetve rendezvények biztosításában is részt vesznek – áll a közleményben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!