Közeli helyeken

Vádemelést javasol a rendőrség egy idős kacsótai férfit félrevezető illetővel szemben. Csalás miatt nyomozott ugyanis a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen az 51 éves pécsi férfi ellen, aki vámnyomozónak adta ki magát, és így csalt ki pénzt még tavaly július 19-én egy 88 éves férfitól Kacsótán. A gyanúsított azt mondta az idős férfinak, tudja, hogy korábban a saját kertjében engedély nélkül vágott ki egy diófát, amiért háromszázezer forint bírságot kell fizetnie. 

Több baranyai jelölt is akad az idei Gál Tibor Emlékdíjra aspirálók között. A villányi borvidéken idén két fiatal borászt választottak: az egyik Bakonyi Péter, a másik Kiss Gábor. Előbbi az apró villányi birtokán összesen évi 15 ezer palack bor készül és több évjárat esetében is bizonyította rátermettségét. Utóbbi jelölt a fiatal borászok között talán az első, aki nem édesapja vállalkozását folytatta, hanem az ő segítségével építette fel a ma már 10 hektáros birtokon a borászatot.

 Az elmúlt években ugyan csökkenő tendenciát mutatott az alkohol és más kábítószerek miatt kezeltek száma Pécsen, de 2016-ban újra több mint 1000-en fordultak meg a két szenvedélybeteg-ambulancián. Szemelyácz János addiktológus, az INDIT Közalapítvány vezetője a Dunántúli Naplónak elmondta, addiktológiai ambulanciájukon körülbelül négyszáz olyan beteg fordult meg, aki alkoholproblémával küzd, és hatszázra becsülhető a nyugtatók, szintetikus drogok vagy illegális szerek miatt kezelésben részesülők száma. A betegek többsége önként jelentkezik terápiára, de körülbelül százötven-kétszáz főt a bíróság kötelez elvonókúrára.  

Ugrásszerűen nőtt az elmúlt években a jelentkezők száma az időskorúak számára elhelyezést nyújtó baranyai intézményekben is, írta a Dunántúli Napló. A Központi Statisztikai Hivatal jelenlegi adatai szerint a megyében 397 937-en élnek, ebből a 65 év felettiek mintegy 18 százalékot tesznek ki, számuk évről évre nő. A tartós és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben közel 4 200 férőhely van, ezek folyamatosan telt házzal üzemelnek.

Harmincnégy szavazati joggal rendelkező szervezet részvételével hétfő délelőtt Kaposváron megalakult a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum keretében a megyei Foglalkoztatási Fórum - írja a megyei önkormányzat weboldala. Az együttműködési megállapodás aláírását követően a résztvevők megválasztották a szervezet Irányító Csoportját, majd meghatározták az idei év munkarendjét és elfogadták a megyei foglakoztatási stratégiát. Ezzel lezárult a projekt előkészítő szakasza.

Somogy megye ebben a ciklusban 43,5 milliárd forintra számíthat különböző TOP-forrásokból – mondta egy kéthelyi gazdafórumon Huszti Gábor. A Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy minden segítséget meg kell adni a megye mezőgazdaságának fejlődéséhez. Az alelnök kiemelte, hogy már ma is méltán népszerűek a somogyi húsáruk és a sajtok, a zselici akácméz pedig már hungarikum. A jövőben mindent megtesznek azért, hogy a somogyi borok is versenyképesek legyenek.  

Bár nőtt a házasságkötések száma a városban, ennek ellenére fel szeretnék hívni a figyelmet a frigy fontosságára – emelték ki a Házasság Világnapja alkalmából tartott programsorozaton Pécsett. A Házasság Világnapját már több évtizede ünnepelik szerte a világon. Magyarországon 10 éve kapcsolódtak a rendezvénysorozathoz a nagycsaládosok, valamint az egyházi és civil szervezetek egyaránt. Pécsre a határokon túlról is érkeztek családok, hogy együtt ünnepeljék meg a Házasság Világnapját. jó házasságokat nem reklámozzák, pedig nem ártana – ezt már Udvardy György a Pécsi Egyházmegye püspöke mondta köszöntő beszédében. – Ez az ünneplés is jó alkalom arra, hogy merjünk beszélni az elköteleződés szépségéről és fontosságáról – fogalmazott a pécsi megyéspüspök.  

A közönséget és a szakmát egyaránt lenyűgözte a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész hallgatóinak Rómeó és Júlia című előadása a FACT-on, vagyis a Színház- és Filmművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválján. A negyedéves növendékek már korábban több helyen is nagy sikerrel játszották a vizsgaprodukciójukat. Az előadást ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós rendezte. A Nemzeti Színházban mutatták be először a drámát, két meghívást is kaptak az Ódry Színpadra, de Kaposváron még nem játszották a darabot. Körforgásszerűen játszották a szerepeket a végzősök.  

A 11 éve elindított Torkos Csütörtök program mintájára a Balatontipp.hu az idei központi akció hiányában maga hirdette meg a Csütörtöki Balatoni Torkoskodást. Az  oldalukon egy listát állítanak össze, amelyben minden Balatonra utazót és környékén élőt összekötnek olyan éttermekkel, vendéglőkkel, pincékkel és más ételt-italt kínáló üzletekkel, amelyek a hamvazó szerda utáni csütörtökön, azaz március 2-án kedvezményesen adják ételeiket és italaikat a hozzájuk betérőknek.

Megkezdődött Szigetvár központját a hoboli városrésszel összekötő kerékpárút építésének előkészítése. A város vezetése úgy tervezi a fejlesztést, hogy a bicikliút a vasúti pálya mellett, védett nyomvonalon haladjon az egyik nagy bevásárlóközpont mellett kibukkanva a városközpontig. Így ugyanis minden kerékpárbarát, idősek és fiatalok is biztonságosan használhatják majd az új közlekedési útvonalat, várhatóan már az év második felében.

Régi problémát oldanak meg a pécsi Mecsekoldal városrészben élő 25 ezer lakos érdekében. Mintegy egymilliárd forintos központi költségvetési forrásból fejlesztik a városrész jelenleg igen zsúfolt úthálózatát - közölte Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter, a terület országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. 

Bort rabolt a férfi, vádat emeltek ellene Kaposváron. A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy kaposvári férfivel szemben, aki az egyik diszkont üzletből bort rabolt. 

Szigorú ellenőrzésre számíthatnak a buszosok. A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség Magyarország egész területén 2017. február 13. és 18. között a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi. 

171 milliárd forintot fordít a következő 3 és fél évben Kaposvár városfejlesztésre. A Németh István programot Szita Károly ismertette az MSZSZ Somogy Megyei Szervezetének pénteki, kaposvári ülésen. 

Együttműködési megállapodást kötött Hévíz önkormányzata és az Első Szentpétervári Pavlov Állami Orvosi Egyetem Szövetségi Állami Felsőoktatási Költségvetési Intézménye. A dokumentumot Papp Gábor polgármester és Mamaeva Marina, az oktatási intézmény nemzetközi kapcsolatokért felelős képviselője írta alá egy orosz-magyar gyermekorvosi konferencia kapcsán tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön, Hévízen. 

Egy szolgálaton kívüli egyenruhás egy elütött madáron segített Somogyban. Rádics Zsolt r. zászlós, a nagybajomi rendőrőrs nyomozója a 61-es főútvonal 146-os kilométerszelvényénél Böhönye irányából Nagybajom felé közlekedett február 7-én reggel, amikor egy sérült madarat vett észre az úttesten. A macskabaglyot feltehetően egy autó gázolta el, ami miatt megsérült és nem tudott elrepülni. 

Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban diákhitelben szeretne részesülni - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel. A felvehető hitel összege a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40 ezer, illetve maximum 50 ezer forint (ez szemeszterenként egy összegben is kérhető), a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma pedig az igénylő képzési költségének összege. A változó kamatozású Diákhitel1 3,35 százalékos kamattal elérhető minden hallgató számára, az államilag kamattámogatott Diákhitel2 fix 2 százalékos kamattal az önköltséges képzésen tanulóknak nyújt segítséget képzési díjuk kiegyenlítésében - írták. 

Huszonhat mentőápoló tett vizsgát Nagyatádon, ezzel szerezve szakképesítést. Négyen Szigetvárról, a többiek Somogyból jöttek-írja a Sonline. A záróvizsga a Kaposvári Szakképző Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolájában zajlott. Két nap alatt gyakorlati és szóbeli vizsgált kellett tenniük a résztvevőknek. Ez a fél éves képzés ráépül az intézményben folyó gyakorló mentőápolói szakra, amelyet két év alatt lehet elvégezni. Az elméleti oktatást az intézményben kapták a vizsgázók, a gyakorlatukat a Kaposi Mór Oktató Kórházban és az Országos Mentőszolgálat kihelyezett mentőállomásain tartották.

A tervek szerint 2019-re elkészül a baranyai megyeszékhelyet a Balatonnal összekötő kerékpárút, amely így a bringa szerelmesei számára kínál biztonságos, ugyanakkor élményekkel teli közlekedést két keréken. A Magyar Közlönyben nemrég megjelent kormányhatározat szerint több száz kilométernyi kerékpárút épülhet az országban a következő két év során, a fejlesztések érintik Pécset és a dél-dunántúli régiót is. Sokak régi vágya válhat valóra azzal, hogy 2019-re elkészül a Pécs és Siófok közötti, mintegy 136 km hosszú bringaút, rajta kívül épül meg a Szigetvár és Kaposvár közti mintegy negyven kilométeres szakasz is. 

balatonlelle kishegy

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a dél-balatoni borok népszerűségének növelése érdekében a somogyi borászok, sajtkészítők, pék- és húsipari vállalkozások kapcsolatát is erősíteni kívánja. A somogyi termékek közösen jelenhetnek meg a jövőben rendezvényeken, illetve egységes arculatot kaphatnak a dél-balatoni borok. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!