Sokakat érdekel a jogi pálya

Közel húsz százalékkal több jelentkezőt regisztrálhatott a Pécsi Tudományegyetem Állam­ és Jogtudományi Kara ebben az évben, mint tavaly: egy évvel ezelőtt 1103-an, most 1281-en írták a jelentkezési lapra a PTE ÁJK-t.

Az emelkedés önmagában jó hír, de a képet árnyalja, hogy mindeközben országos szinten nincsen jó helyzetben ez a képzés.– Azzal, hogy folyamatosan csökken az államilag finanszírozott képzési helyek száma, a beiskolázási kampányunkat is át kellett alakítani – mondta a bama.hu-nak dr. Kecskés László, a pécsi jogi kar dékánja. A jogi kar mindezek mellett a szakmai munkára is nagy hangsúlyt fektet. A közelmúltban jelent meg egy kötet a kar munkatársainak írásaival, „Az uniós jog és a magyar jogrendszer viszonya” címmel. Már ezen könyv kiadása is csatlakozik a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulójához, de a kar más módon is megemlékezik a jeles dátumról. – Történészekkel, szakértőkkel konzultálva szeretnének egy korhű, azaz 1367-et idéző tantermet kialakítani a karon – mondta a lapnak a dékán. – A jogi karon ugyanis már akkor folyt a tanítás, úgyhogy nyilván szeretnénk mi is méltóképpen megünnepelni ezt a kerek évfordulót.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!