Színes programok a Zsolnay Fényfesztiválon

Különleges fényfestéssel és Pécs történelmi korait megidéző látványos programokkal, valamint koncertekkel várja résztvevőit a Zsolnay Fényfesztivál, amelyet július 1. és 3. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

A rendezvény ideje alatt fényárba borul a pécsi belváros, álló és mozgó fényfestészeti remekeket, fényinstallációkat láthat majd a közönség. Július 1-jén és 2-án este a közönség Magyarország első nemzetközi építészeti fényfestő versenyének döntőjét láthatja a közönség a pécsi székesegyház homlokzatán és tornyain. Pécs kétezer éves történelme fog megelevenedni az utcákon hagyományőrző csoportok részvételével, akik a város római korszakát, a középkori egyetem időszakát, a török kort, valamint a Zsolnayak aranykorát jelentő tizenkilencedik század második felének atmoszféráját idézik meg. Ennek keretében gladiátorok, Vesta-papnők, ó- és középkori harcosok, történelmi divatbemutató, zsonglőrök, tűztáncosok, több méteres sárkányok és számtalan további látványos érdekesség várja majd a fesztiválozókat. A koncertprogram szerint Natalie Imbruglia új lemezének turnéja keretében érkezik Pécsre július 2-án. Július 1-jén a flamenco, a dzsessz, a soul és a pop világában egyaránt otthonos mozgó, afrikai születésű Buika lép fel a fesztiválon. 
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!