Csapdába csalták a pécsi trafikrablót

Elfogták szerdán a nyáron Pécsett történt négy fegyveres trafikrablás elkövetőjét, a 32 éves pécsi férfi beismerő vallomást tett - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese. 

Fellegi Norbert sajtótájékoztatón közölte: a júniusban, júliusban, illetve az augusztus elején és közepén történt rablások felderítésére tíz főből álló nyomozócsoportot hoztak létre. Az eljárásba a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is bekapcsolódtak. A rendőr ezredes az elfogás körülményeire térve elmondta: szerda este az elkövető egy Tüzér utcai dohányboltot akart kirabolni, ahol a rendőrök csapdát állítottak a számára, amibe "belesétált". Ezt követően fogták el az utcán a férfit. Bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását; a nyomravezetőnek felajánlott 500 ezer forintos díjra vonatkozó felhívást csütörtökön visszavonták. Fellegi Norbert ismertetése szerint a korábban buszvezetőként is dolgozó "félhajléktalan", büntetlen előéletű Sz. Barnabás részletes és feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A bűncselekmény indítékai között említette, hogy "elindult a lejtőn", megélhetése nem volt biztosított, illetve drog- és gyógyszerfüggőségét is megnevezte. A rendőrség négy rendbeli fegyveres rablással gyanúsítja a férfit, akit szerdai rablási kísérlettel is meg fognak gyanúsítani. Újságírói kérdésre Fellegi Norbert közölte: a férfi a rablások során 60 és 300 ezer forint közötti összegeket zsákmányolt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!