Közeli helyeken

Vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség két nő ellen, akik legalább harminc alkalommal üzleteltek orvosi receptekkel - tudatta a vádhatóság. A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak bűnszövetségben üzletszerűen követték el a bűncselekményeket, amelyekből a vád szerint 1,4 millió forintra tettek szert. 

A fekvőbetegeket ellátó intézmények adataiból kiderül, hogy az 5. héten összesen 74 fő került influenzaszerű tünetekkel kórházba, közülük kilencen szorultak intenzív ellátásra, 6 főnél a gépi lélegeztetés is szükségessé vált. A 4. héten 2 személy hunyt el Somogyban influenza „A” fertőzés következtében. 

Nagyobb sebességgel folyik le a víz a Sió-zsilipen keresztül Siófokon, huszonkét köbméter vizet engednek le másodpercenként a Balatonból – írja a sonline.hu. A belvíz miatt folyamatosan szivattyúznak a Sió menti területeken. 

Innovatív és környezettudatos látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park 950 millió forintos támogatást nyert egy új ökoturisztikai létesítmény létrehozására, valamint a Fekete István Emlékhely megújítására. A számos interaktív elemet tartalmazó központ várhatóan 2019 elejére készül el. Ez a nemzeti park eddigi legnagyobb beruházása. Kis-Balatonnál lévő Kutatóháznál eddig évente 5-10 ezer látogató fordult meg, az új központtal viszont 30 ezer főre szeretnék emelni a turisták számát. 

Kardos Gábor, a BalatonÁtcsúszás ötletgazdája és szervezője szerint mindennél beszédesebb, hogy pár nap alatt több mint három millióan látták az Átcsúszásról készült, angol feliratokkal ellátott rövid klipet, így ez lett az eddigi legnézettebb Balaton-videó. „Ez is visszaigazolja azt, hogy európai összehasonlításban is páratlan attrakcióról van szó, mert a mi éghajlatunkon más európai nagy tavakon nem alakul ki ilyen hatalmas jégfelület. Ez azonban csak akkor válhat igazán turisztikai vonzerővé, ha megfelelő vagy legalább minimális szolgáltatást is tudunk nyújtani hozzá a téli Balaton partján” – hangsúlyozta a hirbalaton.hu-nak. Kardos Gábor úgy látja, az idei tél egyfajta áttörést hozott az egész Balatonnál, megmutatva, hogy komolyabb együttműködésre, illetve egy komplex régiós stratégiára lesz szükség a téli szezonhoz is.

Magyarország rendezi a 2017. évi modellvitorlázó világbajnokságot május 1-14 között a Pécshez közeli, festői szépségű üdülő-településen, Orfűn. A XIX. NAVIGA RC SAILING világbajnokság rendezési jogát a Pécsi Ércbányász Modellező Klub és az Orfűi Vitorlás Egyesület közös pályázata nyerte el és hozta a Pécsi-tóra. Májusban több mint húsz nemzet száz modellvitorlázója népesíti be az orfűi vitorlás klubot-írja a pecsma.hu. A versenyzők két héten keresztül, három hajóosztályban mérik össze tudásukat. A hajóosztályok küzdelmei 3 illetve 4-4 napon át tartanak és minden hajóosztályban világbajnokot avatnak. 

Mintegy hat milliárd forint adóhiányt halmozott fel a legnagyobb adótartozással rendelkező magyar cég. A magánszemélyek közül pedig egy soroksári nő tartozik fél milliárdnyi adóval - tette közzé legújabb adóslistáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. 

Ismét fellángolt a fészekháború Pécsett – írja a pecsma.hu. Az önkormányzat újabb varjúfészkeket távolított el a belvárosban, a főpályaudvar környékéről, többek között a Móricz Zsigmond téri óvoda udvaráról. 

Több mint 110 éves melegrekord dőlt meg szombatra virradó éjszaka, csaknem 10 Celsius-fokot mértek Kaposváron - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat. Még sosem volt ilyen enyhe az éjszaka február 4-én. 

Kiosztották a 2016-os évad Nagymama-díját, amellyel a Csiky Gergely Színház tehetséges fiatal színészeit jutalmazzák. A díjat Molnár Piroska alapította 2011-ben. A színház névadójának, A nagymama írójának születésnapjáról megemlékezve ítélik oda az elismerést. 

A 48 éves pécsi férfi receptje egyszerűen azon alapszik, hogy hiszékeny nőknek boldogságot ígér. 2015-től folyamatosan házassági ajánlatokat tett három nőnek is, akik a boldog közös élet reményében hiteleket vettek fel, drága mobilokat vásároltak és elzálogosították ékszereiket is. 

Július elseje óta már nem magáncégek végzik a kéményseprés nagy részét Magyarországon. A Katasztrófavédelem vette ugyanis át a lakossági szolgáltatást, a közületek pedig maradtak továbbra is a magáncégeknél. A magánszemélyeknek nem kell fizetni a kéményseprésért, a vállalkozásoknak viszont kell akkor is, ha a cég egy családi házba, vagy lakásba van bejegyezve. 

 Kevesebb, mint 20 nap múlva, február 23-tól hat napon át ismét a busóké lesz a város: több tízezer vendéget várnak a mohácsi télűzésre. Újdonság lesz idén, hogy a Deák téri mellett még egy nagyobb tömböt igyekeznek kialakítani az élelmiszer- és italárusítók számára: az úgynevezett „Gasztrokerengő" a Jókai utcában kap helyet, az Eötvös utcától a Kígyó utcáig bezárólag. A területet körbekerítik, amivel gasztroudvar-jelleget szeretnének neki kölcsönözni. 

Jelenleg tilos a Balaton jegére menni az olvadás miatt, de pénteken megállapodás született arról – a szervezők, a vízimentők és az érintett önkormányzatok részvételével -, hogy amint az időjárás és a jéghelyzet lehetővé teszi, megismétlik a BalatonÁtcsúszást, akár még idén februárban. Mint ismeretes, a vártnál sokkal több, 6-8 ezer ember kelt át a befagyott tavon az elmúlt szombaton Badacsony és Fonyód között, élve a vízimentőkkel biztosított BalatonÁtcsúszás lehetőségével. 

A Kultúrával a családokért projekt keretében csaknem ötszáz ingyenes programot szervez két év alatt a pécsi családoknak a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) - hangzott el a projektet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Pécsett. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) 40 millió forinttal finanszírozott rendezvénysorozat céljáról szólva Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: az hozzá fog járulni a családok megerősítéséhez hatékony csoportdinamikai, személyiségfejlesztő és közösségi kompetenciaerősítő programokon keresztül. 

Embercsempészet miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség. A vádlott egy 35 éves tunéziai születésű, de Budapesten élő kettős állampolgár, aki 2015 nyarán autóval Budapestről Olaszországba akart szállítani négy afgán származású személyt, akik érvényes okmányok nélkül utaztak. 

Kygo, Hardwell vagy Robin Schulz után most újabb nagyágyúkat sorakoztattak fel. Visszatér a Balaton Soundra a világ egyik leghíresebb DJ-je, a DJ Mag toplistájának többszörös első helyezettje, a Grammy-díjas holland veterán sztárproducer, Tiësto, de itt lesz újra napjaink egyik legsikeresebb és legaktuálisabb R'n'B és pop előadója, Jason Derulo is. 

A tavaly elhunyt világhírű zeneművészre, Kocsis Zoltánra emlékezik a Pannon Filharmonikusok a pécsi Kodály Központban az Ihlető természet címet viselő koncertjén. Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója elmondta, hogy a hangverseny első felében Saint-Saëns két műve hangzik el Balog József zongoraművész közreműködésével, utána pedig Beethoven VI. szimfóniáját játssza az együttes Bogányi Tibor vezető karmester vezényletével. 

A végzős hallgatók 70 százaléka, vagyis 128-an vehették át oklevelüket a Kaposvári Egyetem diplomaosztó ünnepségén pénteken. Egyre többen kapják kézhez a diplomát, mert folyamatosan emelkedik azok száma, akik sikeres nyelvvizsgát tesznek, közölte az egyetem. 

Örülhetnek az enyhülésnek az állattartók, mert az eddigi hideg miatt többet kellett költeniük, mint rendesen. Kazsokon pl Infralámpát is bevetettek a napokban, hogy melegen tartsák a pár órája született borjakat. Hetente csaknem negyven állat születik a helyi agrárszövetkezet telepén.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!