Közeli helyeken

Kadarkúton a járási próbák legeredményesebb somogyi tűzoltó egyesületei versenyeztek. Öt próbatétel várt a tűzoltó egyesületekre, akiket a szombati kadarkúti verseny megnyitóján a Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megyei katasztrófavédelmi igazgató és Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke köszöntött.
 

A vakáció ideje alatt átlagosan több mint háromszáz riasztás érkezik a balatoni mentőkhöz, az esetek többségében életmentő beavatkozásokat hajtanak végre. Idén már egy új mobillabor is segíti a balatoni gyerekmentők munkáját. 

Megkezdődtek a Modern városok programhoz kapcsolódó felújítási munkálatok a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (PTE-BTK) is – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény. 

Az öt kaposvári bölcsőde infrastrukturális beruházásaira és eszközbeszerzésre 111 millió forintot fordít az önkormányzat 2017-ben - jelentette be Szita Károly pénteken délután a Búzavirág utcai intézményben. 

A júniusban beindult nyári szezonban megduplázták-megtriplázták a járőrök számát a dél-balatoni településeken, készenléti rendőröket vezényeltek a térségbe, és Siófokon beindítottak egy új, gyorsreagálást biztosító eligazítási rendszert - mondta Piros Attila, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. 

Kis híján tragédia történt a Pécsi Állatkert gyermeknapi programján - írta meg a zoo a Facebook-oldalán. Egy felelőtlen látogató egy PET-palackot dobott Morzsi, a kubai rombuszkrokodil kifutójába. 

Több mint 40 program, köztük Pély Barna, Tompos Kátya és Geszti Péter koncertje várja a Sétatér Fesztivál résztvevőit június 8-18. között a pécsi Sétatéren. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett ingyenes fesztiválról idén sem hiányozhatnak a kézműves kitelepülők, valamint a széles bor- és gasztrokínálat. 

Szinte valamennyi balatoni állomáson munkát kínál a diákoknak a nyári szezonban a MÁV-START. A vasúttársaság állomási segítőket, állomási általános információsokat, idegen nyelvet beszélő nemzetközi információsokat, ügyfélszolgálati információsokat, utas tájékoztató vagy adminisztrációs segítőket, a nagy balatoni zenei fesztiválok idején segítő információs munkatársakat keres. 

Új turisztikai attrakciókkal, sporteseményekkel és koncertekkel készülnek a nyárra Siófokon. Az esti koncertek tekintetében szinte minden korosztályra gondoltak a szervezők. Zoltán Erikától kezdve, a fiatalok körében népszerű Wellhelo, Punnany Massif is fellép. 

Harmincegyedik alkalommal is terepjárók, quadok, és különleges gépcsodák lepték el Somogybabodot és környékét. A nemzetközi offroad fesztiválra több tízezer látogatót várnak vasárnapig. 

Somogyban mintegy száz helytörténész kutatja településének múltját, akik a kaposvári levéltárban ismerkedtek meg az új kutatási lehetőségekkel.- A 20. század elején élő emberek életét kutatva egy teljesen más világ tárul elénk és úgy gondolom, hogy a mai korosztály már nagyon keveset tud erről és kevés írott forrás van ezekről a településekről. 

Tizennyolc különleges műtárggyal gyarapodott a Zsolnay-porcelánritkaságokból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény, amelynek legújabb alkotásait Gyugyi László műgyűjtő-adományozó jelenlétében mutatták be szerdán a Zsolnay Kulturális Negyedben. 

Növekszik a mezőgazdaságban dolgozók átlagéletkora, egyre inkább tapasztalható a gazdatársadalom elöregedése. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Baranyában a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, míg a 34 év alattiak aránya csupán 6,1 százalék, írta a Dunántúli Napló. 

Kilenc országos környezetvédelmi díjból idén hármat hozott el Kaposvár. Az országban, de a közép-európai régióban is egyedülálló módon cserélte le Kaposvár két évvel ezelőtt a teljes autóbuszflottáját. Akkor 40 vadonatúj, sűrített földgázzal működő jármű állt forgalomba. Ezek üzemeltetése jóval olcsóbb és környezetkímélőbb, mint dízel üzemű elődeiké. 

Szombaton nyitnak a kaposvári Virágfürdő strandmedencéi. A Dél-Dunántúl legnagyobb egybefüggő vízfelületén reggel 9 órától már várják is a fürdőzőket a pünkösdi hétvégén. A kaposvári strand 4400 négyzetméterével a Dél-Dunántúl legnagyobb egybefüggő vízfelülete 17 féle, összesen 46 db látványelemmel, közkedvelt csúszdákkal. 

Szarvas bangóra, egy fokozottan védett, kelet-mediterrán elterjedésű orchideafélére bukkant a Duna-Dráva Nemzeti Park erdészeti referensének fia a napokban egy túra során a Kelet-Mecsekben, Püspökszentlászló közelében. 

Somogy, Tolna, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében a legrosszabb a helyzet a háziorvosok számát illetően Magyarországon. Most kiderült hány háziorvos hiányzik a rendszerből - olvasható a HVG.hu-n. A háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint - írta hétfői lapszámában a Világgazdaság. 

Tizenkét produkcióra, köztük vígjátékra, bohózatra, a L’art pour l’art Társulat estjére várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 6. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen. Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője úgy vélekedik, tartalmas kikapcsolódást fognak nyújtani idén is a közönségnek, hiszen tizenhét estén át tucatnyi produkciót tűznek majd műsorra a pécsi belvárosban található Káptalan utcai szabadtéri színpadon. 

Ismét a szákban kötött ki Juliska, a kiskorpádi horgásztó nagyasszonya, a tórekord ponty – írja a sonline.hu. Legutóbb április elején akadt horogra az akkor 29,2 kilós monstrum. 

Elkészült az első kutyabarát élménykalauz-számolt be a sonline.hu. A nyomtatott térképen húsz szálláshely, tucatnyi étterem, kávézó, borászat és 15 négylábúval is látogatható látnivaló szerepel. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!